Szijjártó Péter: ellentétes az európai érdekekkel a világ blokkosodása, ehelyett párbeszédre van szükség

Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel, ehelyett párbeszédre, konnektivitásra lenne szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.A tárcavezető az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) fenntartható fejlődéssel foglalkozó fórumán a háború egyik legfőbb negatív következményének nevezte, hogy a világ ismét a blokkosodás irányába indult el, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel.
    

Kiemelte, hogy a közép-európai államok mindig rajtavesztettek azon, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között. Blokkosodás helyett kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre van szükség, ehhez pedig a párbeszéd fenntartására, anélkül a békének még a reménye is elpárolog - vélekedett. Felszólalt a kelet-nyugati gazdasági kötelékek elvágására irányuló erőfeszítések ellen, és úgy fogalmazott, hogy Európa és Kína együttműködésének felszámolása "kiütné" a kontinens gazdaságát.
    

Ennek kapcsán külön kitért a világgazdaság legmeghatározóbb ágazatára, a forradalmi átalakuláson átmenő autóiparra, mondván, hogy az elektromobilitás terén a legnagyobb nyugati vállalatok erősen függenek a keleti partnerektől. Szijjártó Péter felszólalásában ezután arról számolt be, hogy a kontinens a közelmúlt legsúlyosabb kihívásaival néz szembe mind a biztonság, mind a gazdaság terén.
    

Hangsúlyozta: mindenki fizeti az ukrajnai háború árát, egekbe szöktek az élelmiszer- és az energiaárak, csúcson van az infláció, és emiatt jelentősen gyengül az európai versenyképesség. Ráadásul minden korábbinál magasabb az eszkaláció veszélye, részben a folyamatos fegyverszállítások és a nukleáris fenyegetések miatt - figyelmeztetett.
    

Majd rámutatott, hogy "ha eszkaláció lesz, az nem több ezer kilométerre vagy egy óceán másik oldalán lesz, hanem a közvetlen szomszédságban". Illetve aláhúzta, hogy a fegyveres konfliktusnak a kárpátaljai magyar közösségen belül már eddig is számos áldozata volt. "Számunkra a legfontosabb ügy most az emberéletek megmentése, s arra a kérdésre, hogy ezt hogyan lehet megtenni, a válasz nyilvánvaló: békét kell teremteni. Az emberek életének megmentése békében lehetséges, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetünk" - mondta.
    

A miniszter kijelentette, hogy "Európa ma példa nélküli kihívásokkal néz szembe, a biztonságunk és a versenyképességünk forog kockán". "Különösen nagy szükség van észszerűségre és józanságra az ideologikus, dogmatikus megközelítések helyett" - tette hozzá. Végül érintette a fenntartható növekedés témáját is, amely szavai szerint csakis akkor biztosítható, ha a zöld célokat észszerűségi, nem pedig politikai vagy ideológiai alapon közelítik meg. Leszögezte: ezek nem teljesíthetők nukleáris energia nélkül Európában, az atomenergiával szembeni mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellehetetleníti a zöld célokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com