Szijjártó Péter: Európában is egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról

Miközben Európában egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról, jól látszik, hogy a brüsszeli elit mind a mai napig támogatja azt, és megpróbál nyomást gyakorolni a tagállamokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Koppenhágában.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Dán Néppárt elnökével és az ország bevándorlásügyi miniszterével folytatott tárgyalása után rámutatott, hogy Budapest és Koppenhága több ponton is hasonló álláspontot képvisel az illegális migráció kérdésében, amely az egyik legsúlyosabb biztonsági kihívás jelenleg Európa előtt.

"Erről nagy vita van a nyugati világban most már kilenc-tíz éve. Jól látható, hogy bizonyos választásokat is a migráció kérdése dönt el" - mondta. Majd példaként hozta fel az amerikai elnökválasztást, amelyen ez szintén igen fontos kampánytéma volt, s végül az a jelölt nyert, aki a hazája biztonságát helyezte az előtérbe, és világosan beszélt az illegális bevándorlás veszélyeiről.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiemelte, hogy ez veszélyes jelenség Európában is, a biztonsági helyzet romlása egyértelműen köthető a tömeges emberáradatok megjelenéséhez.

"Emlékezhetünk azokra a százezrekre is, akik Magyarországon keresztülmasíroztak, ügyet sem vetve a helyi jogszabályokra, törvényekre, az ott élő emberek biztonságára" - fogalmazott. "Magyarország karakteresen migrációellenes álláspontot foglal el. Magyarországon nem lehet kérdés, hogy a magyar emberek biztonsága az első számú kérdés. Világossá tettük azt is, hogy Magyarországra illegális bevándorló nem jöhet be" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a magyar kormány az elmúlt kilenc év során több mint kétmilliárd eurót fordított a déli határ védelmére, s ez idő alatt nagyjából 630 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg. "Hogyha nem fejtettünk volna ki ilyen tevékenységet, ha befeküdtünk volna Brüsszel akaratának, akkor sok százezerrel vagy millióval több illegális migráns lenne ma Európában, és Magyarországon is illegális migránsokkal kellene együtt élnünk, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan lenne számunkra" - tudatta.

"Mi, magyarok, botrányosnak tartjuk azt, hogy miközben védjük az Európai Unió külső határait, a saját biztonságunkat és az európai emberek biztonságát, addig napi egymillió eurót kell fizetnünk mindezért még pénzügyi szankcióként Brüsszelnek" - jelentette ki. "Ha Brüsszelen múlna, akkor Magyarországot elárasztanák az illegális migránsok, hogyha a Brüsszelt támogató magyar ellenzéki politikusokon múlna, akkor is elárasztanák az illegális migránsok Magyarországot. Brüsszel azért is akar bábkormányt Magyarországon, hogy Magyarországra bejöjjenek az illegális migránsok, de ezt mi nem fogjuk megengedni" - tette hozzá.

A miniszter a dán vezetés "észszerű" bevándorláspolitikáját méltatta, és aláhúzta, hogy a két ország egyetért a külső határok védelmének erősítésében. A miniszter kitért arra is, hogy rendkívül fontos lenne a migrációt kiváltó okok megszüntetése, például nagy fejlesztési programok beindításával azokban az afrikai országokban, ahonnan sok bevándorló jön Európába.

"Gazdaságfejlesztésre, egészségügyi és oktatási fejlesztésekre van szükség, ugyanis a következő húsz-huszonöt esztendőben majd egymilliárddal meg fog nőni Afrika lakossága" - figyelmeztetett. Ennek kapcsán pedig arra emlékeztetett, hogy hazánk az utóbbi öt évben több mint félmilliárd eurónyi támogatást biztosított fejlesztésekre a szomszédos kontinensen, illetve évente 1835 afrikai hallgatónak ad felsőoktatási ösztöndíjat, hogy a Magyarországon szerzett tudásukat hazájukban kamatoztathassák.

"Fontos tehát, hogy Európában egyre többen beszélnek az észszerűség hangján, az illegális migrációval szembeni küzdelem tekintetében" - közölte. "Látszik, hogy a brüsszeli politikai elit mind a mai napig támogatja az illegális migrációt, megpróbálnak ránk nyomást gyakorolni, harcolni kell, küzdeni kell tehát ezen a területen, s meg kell akadályozni, hogy Magyarország is - hasonlóan néhány más országhoz - bevándorlóország legyen" - jegyezte meg.

"Mi ezt soha nem fogjuk engedni, védjük a határainkat, együttműködünk Európában azokkal, akikkel lehet, például a dánokkal, és harcolunk tovább Brüsszelben a migrációt támogató politikával szemben" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com