Szijjártó Péter: Illés Boglárka lesz a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkár

Illés Boglárka, a Fidelitas egykori elnöke lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkára - derült ki a tárca vezetőjének pénteki Facebook-bejegyzéséből.Szijjártó Péter azt írta, Menczer Tamás nagy szerepet kap a Fidesz kommunikációjának irányításában, "ezért új államtitkár kollégát köszönthetünk, aki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felel majd a jövőben".
    

Hozzátette, hogy pénteken Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kérte fel a feladatra, aki "igent mondott". "Ezzel a csapatunk tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad. Külön öröm, hogy volt Fidelitas-elnökként egy másik volt Fidelitas-elnökkel dolgozhatok együtt itt, a Külügyminisztériumban. Hajrá, Bogi!" - fogalmazott Szijjártó Péter.
    

Illés Boglárka szintén a Facebookon óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy a jövőben Magyarországot ebben a kihívásokkal teli időszakban Szijjártó Péter miniszter mellett szolgálhatja. Hozzátette, hogy az Országgyűlés baráti tagozataiban vállalt feladatainak köszönhetően több külföldi munkalátogatáson vehetett részt, és megismerhette a "munkatempót".  "A bizalmat teljes erőmmel, Isten segítségével erőmön felül igyekszem megszolgálni. A Fidelitas pedig kötelez" - olvasható Illés Boglárka bejegyzésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com