Szijjártó Péter: kezelhetetlen migrációs válságokat okozhatnak a vízzel kapcsolatos kihívások

Újabb nemzetközi konfliktusok törhetnek ki és kezelhetetlen migrációs kihívások alakulhatnak ki, ha a nemzetközi közösség nem veszi komolyan a vízzel kapcsolatos globális kihívásokat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.A tárcavezető az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén leszögezte, hogy az emberiség a valaha volt legösszetettebb kihívásokkal néz szembe, legyen szó a biztonság, a gazdaság vagy az egészségügy területéről. Felszólalásában kiemelte, hogy sok súlyos kihívás természeti jelenségekhez kötődik, minden korábbinál gyakoribbak a különböző természeti katasztrófák, amelyek általában az élelmiszerhiány erősödésével is együtt járnak.
    

Aláhúzta, hogy ezen belül is különös figyelmet kell szentelni a vízzel kapcsolatos kihívásoknak, ugyanis a természeti katasztrófák áldozatainak mintegy 70 százaléka ezek számlájára írható. Az előrejelzések szerint 2050-re hárommilliárd ember fog aszály sújtotta területen élni, 1,6 milliárdan olyan területen, amelyet árvizek sújtanak, de 2,2 milliárd embernek már ma is problémát okoz a tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzáférés, és napi ezer gyerek hal meg szennyezett víz fogyasztása miatt - figyelmeztetett.
   

"Ezek a riasztó adatok világosan mutatják, hogy a víz valódi biztonsági kockázat lesz a jövőben" - tette hozzá, kiemelve, hogy ennek nyomán fegyveres konfliktusok törhetnek ki, masszív migrációs hullámok indulhatnak. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak az utóbbi hét évben hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie a határok védelme érdekében, az érkező illegális bevándorlók gyakran erőszakosak, nem mutatnak semmifajta tiszteletet hazánk törvényei iránt.
"Ez szuverenitási kérdés is, hiszen senki nem sértheti meg a határainkat vagy veheti el azon jogunkat, hogy eldöntsük, kivel akarunk együtt élni" - fogalmazott.
   

Majd hangsúlyozta, hogy a migráció veszélyei láthatók az Európai Unióban is, ahol minden integrációs intézkedés ellenére párhuzamos társadalmak jönnek létre, megnőtt a terrorfenyegetettség, ráadásul az emberáradatok a vírusok terjedését is felgyorsítják. "A migráció veszélyes jelenség, amelyet meg kell állítani. Ehhez a kiváltó okokat kellene megszüntetni, és látni kell, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások a legsúlyosabb kiváltó okok között vannak" - mondta.
    

Tájékoztatása szerint ebből Magyarország alaposan ki is veszi a részét, egyebek mellett világszínvonalú vízipari megoldásai révén, a kormány az utóbbi években mintegy 800 millió eurónyi kötött segélyhitel-programot és nemzetközi fejlesztési programot indított tucatnyi országban a hazai technológiákra alapozva. Ilyen beruházások indultak Vietnamban, Laoszban, Srí Lankán, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Kenyában, Ruandában, Maliban, a Zöld-foki Köztársaságban, Kenyában, Ecuadorban és Kirgizisztánban - sorolta.
    

A miniszter ezután felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat, illetve fontosnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az államok valóban eleget tesznek-e vállalásaiknak és kötelezettségeiknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megfelelően. "Ha nem vesszük komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat a jövőben, akkor újabb nemzetközi konfliktusok fognak kitörni, emberek milliói fognak útnak indulni, ami kezelhetetlen migrációs kihívásokat jelent számunkra. Sokkal jobb lenne ezt megelőzni, Magyarország készen áll ehhez hozzájárulni" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com