Szijjártó Péter: Közép-Ázsia szerepének megerősítése valódi európai érdek

A következő évek egyik legfőbb feladata az Európa és Kína közötti biztonságos tranzitútvonal kiépítése, ez nem lehetséges Közép-Ázsia nélkül, a régió megerősítése ezért valódi európai érdek lenne - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ közép-ázsiai gazdasági fórumán (SPECA) mindenekelőtt az Európát érintő súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokról beszélt, a szomszédságban zajló háborúkról és a versenyképesség drámai visszaeséséről.
    

Úgy vélekedett, hogy talán ezek a nehézségek felgyorsíthatták volna a visszatérést a racionalitáshoz és a józan észhez, de ehelyett a viták még átpolitizáltabbá és átideologizáltabbá váltak, és komoly veszélyt jelent, hogy az európai politika is a világ ismételt blokkosodásának irányába mutat, amit Magyarország határozottan ellenez.
    

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kontinensen mostanra egyre többen emlegetik az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó "kockázatmentesítést". Leszögezte: a magyar kormány ugyanakkor nem veszélyt, hanem nagy lehetőséget lát a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben, azt természetesnek tartja, és épp a kockázatmentesítési stratégiát tekinti kockázatnak.
   

Elmondta, miután az európai-orosz együttműködés szálait mára egyenként elvágták, s ezzel az eddigi növekedési modell összeomlott, ha hasonlóra kerülne sor Kínával is, az már teljes kiütéssel érne fel az európai gazdaság számára. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország a közép-európai tapasztalatok alapján abszolút érdekelt a civilizált kelet-nyugati együttműködésben, amihez hidakra van szükség, és ezen a téren Közép-Ázsiának fontos szerepe lehet.
    

Felszólalásában kiemelte, hogy a kormány minden olyan lépést támogat, amely erősíti a régió szerepét, a térségbeli államok együttműködését, így az ENSZ fórumát is, amely hozzájárulhat a konnektivitáshoz. Hangsúlyozta, hogy hazánk két okból kerülhetett ki megerősödve az utóbbi évek válságaiból: az egyik, hogy a vezetés kitartott a munkahelyteremtésre, befektetésösztönzésre épülő gazdaságpolitika mellett, a másik pedig, hogy sikeresnek bizonyult az a stratégia, amely a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává tette az országot.
    

"Ha ez működhet Magyarországon, ha ennyit profitálhatunk a kelet-nyugati együttműködésből, akkor ez globálisan is lehetséges" - fogalmazott. A miniszter emlékeztetett, hogy Kína Magyarország legfőbb importforrása, Magyarország pedig Kína első számú beruházási célpontja Közép-Európában, ráadásul az európai autóipar függővé vált az ázsiai beszállítóktól, Kína pedig átvette a második helyet a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában az Európai Uniótól.
   

"És ennek tükrében minek van több értelme, izolálni magunkat egy ilyen gyorsan növekvő gazdaságtól, vagy kapcsolódni vele?" - tette fel a kérdést. Közölte, hogy mindez mutatja a fontosságát a modern, megbízható és biztonságos tranzitútvonal kiépítésének Európa és Kína között, ugyanis láthatóan sokkal többet lehet profitálni a konnektivitásból, mint a blokkosodásból.
    

Kifejtette, hogy hazánk ezért kész hozzájárulni Közép-Ázsia infrastruktúrájának fejlesztéséhez, digitalizációjához, illetve a vízgazdálkodási kihívások kezeléséhez. Érintette azt is, hogy a térség az energiabiztonság szempontjából is "aranybánya" lehet, Magyarország például a kőolajfelhasználása csaknem 10 százalékát Kazahsztánból fedezi, és hamarosan megindulhat a földgázszállítás is, ahogy a zöld energiában is hatalmas potenciál rejlik.
    

"A következő évek egyik legfontosabb feladata kell legyen a biztonságos tranzitútvonal építése Európa és Kína között, márpedig ez Közép-Ázsia nélkül egyszerűen nem lehetséges" - figyelmeztetett. "Közép-Ázsia megerősítése, a közép-ázsiai államok közötti együttműködés erősítése így valódi európai érdek" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com