Szijjártó Péter: Londonban is mindent meg kell tenni a nemzet fennmaradásáért, a magyarság megőrzéséért

Meg kell tenni mindent a magyar nemzet fennmaradásáért, a magyarságunk megőrzéséért, ez azonban nem könnyű feladat, egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Londonban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Londoni Magyar Iskola Plusz új, belváros szívében lévő helyszínének átadásán mondott beszédében leszögezte, hogy éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van, amely úgy szól, hogy meg kell tenniük mindent a magyar nemzet, a magyarság fennmaradásáért, ezen identitás megőrzéséért.
    

"Ez azért egy összetett feladat, már csak földrajzilag is, mert nekünk nemcsak az anyaországi magyarság megtartására, nemcsak a Kárpát-medencei magyarság megtartására, de a diaszpórában élő magyarság megtartására is legalább úgy kell koncentrálni" - jelentette ki. "Ehhez sok minden kell. Kell egy erős anyaország, amely eredményesen tudja felvállalni ezen küldetés végrehajtását, és persze kell egy öntudatos, büszke magyarság, amely a saját nemzeti értékeit, érdekeit felvállalja, képviseli, még sokszor úgy is, hogy egyébként a szelek inkább szembe fújnak, s nem hátulról" - tette hozzá.
    

Hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika szíve közepe a nemzetpolitika, és ennek alapja, hogy "minden magyar felelős minden magyarért, éljen bárhol is a világon". "És minél távolabb él valaki az anyaországtól, annál nagyobb jelentősége van a közösségeknek (...) Amíg léteznek közösségeink, léteznek magyar közösségek, és ezek a közösségek jó és összetartó közösségek, addig nyugodtan lehet tervezni a jövőt" - vélekedett.
    

Szijjártó Péter közölte, ehhez intézményekre is szükség van, például a brit fővárosban nagy eredmény a központban lévő Magyar Ház létrehozása, amelynek az épületét 2022-ben vásárolta meg a kormány, így vált lehetővé a Londoni Magyar Iskola Plusz ideköltöztetése is. "És én azt hiszem, hogy most itt így önök együtt, meg az a közösség, amely ennél nyilván szélesebb, azt szimbolizálják és azt bizonyítják, hogy itt, Londonban van értelme a magyar jövőt, a magyar közösség jövőjét tervezni" - húzta alá.
    

A miniszter köszönetet mondott az intézményt hétvégente önkéntes munkában működtető tanároknak, akik ezzel sokat tesznek a gyerekek magyar identitásának megőrzése érdekében. Kifejtette, hogy napjainkban erős küzdelem zajlik a gyerekek szabad idejéért, ezért nekik és az őket inspiráló szüleiknek is köszönet jár azért, hogy mintegy hatvanan eljárnak a szombati iskolába.
    

"Szerintem nagy dolog, hogy önök a legtradicionálisabb, legrégebbi londoni magyar iskolát működtetik, és arra bíztatom, kérem önöket, hogy használják ki azt, hogy itt ez az intézmény, a Magyar Ház létrejött, használják ki azt, hogy itt a Picadilly közvetlen szomszédságában egy hatalmas magyar lobogó lobog, használják ki azt, hogy ez az intézmény valóban azért van, hogy a londoni és London környéki magyarok meg tudják tartani az identitásukat, a magyarságukat" - összegzett.
    

Rámutatott, hogy az a mondás, miszerint a magyar egy világnemzet, pozitívnak tűnhet, de aki jól ismeri ennek a történelmi kontextusát, az tudja, hogy sok keserűséggel átitatott mondatról van szó. "A történelem viharai soha nem kíméltek minket, magyarokat, s bizony a történelmi tragédiák sorának a következménye, részben legalábbis, hogy mi, magyarok bár csak 15 millióan vagyunk, mégis a világon szétszóródva élünk" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Elfogott a rendőrség egy fiatal férfit, aki szerda délelőtt a 4-es villamoson többször megszúrt egy másik férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Elfajult családi vita

Elfajult családi vita

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.

http://ujhazak.com