Szijjártó Péter: Magyarország és a Vatikán a jövőben is minden eszközzel támogatja a béketörekvéseket

Magyarország és a Vatikán az elkövetkező időszakban is következetesen ki fog állni a béke mellett, és támogatni fogja minden eszközzel a békére irányuló törekvéseket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vatikáni kollégájával, Paul Richard Gallagherrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jelenleg az egyik legsúlyosabb globális és európai veszélyforrást az ukrajnai háború jelenti, ezért Magyarország és a Vatikán is következetesen kiáll a béke mellett a harcok kirobbanása óta.

Majd nagyrabecsülésének adott hangot azzal a szereppel kapcsolatosan, amelyet a Szentszék felvállalt a szemben álló felekkel való kapcsolattartás és a béketárgyalások szorgalmazása terén.

"Egyetértünk Gallagher érsek atya korábbi értékelésével, miszerint több bátorság kell a békéhez, mint a háborúhoz, s ahhoz, hogy a párbeszédet válasszuk az erőszak helyett és az őszinteséget a képmutatás helyett" - mondta.

"Következetesen kiállunk a béke mellett az elkövetkezendő időszakban is, és minden létező eszközzel támogatjuk a békére irányuló törekvéseket" - tette hozzá.

Szijjártó Péter abbéli reményét is kifejezte, hogy Brüsszel nem fogja megakadályozni a béketeremtést, és egyúttal üdvözölte a béketárgyalások során elért újabb mérföldköveket, a fekete-tengeri biztonsági megállapodást és az energiainfrastruktúrával szembeni támadások tilalmát.

"Külön jó hír Magyarország számára, hogy az energia-infrastruktúra elleni támadások tilalmáról szóló orosz-amerikai egyetértés magában foglalja a Magyarországra vezető energetikai infrastruktúrával szembeni támadások tilalmát is" - jegyezte meg.

Érintette a kereszténység védelmével kapcsolatos feladatokat is, és rámutatott, hogy újabb lendületet vettek az elmúlt időszakban a keresztény közösségekkel szembeni támadások.

"A tavalyi évben 380 millió keresztény élt olyan helyen, ahol üldöztetéssel kellett szembesülnie, és 4476 olyan dokumentált esetet követtek el világszerte, amikor keresztényeket öltek meg a hitük miatt. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan" - szögezte le. Megerősítette, hogy a magyar kormány tovább folytatja az üldözött keresztények támogatását a Hungary Helps program keretében.

"Eddig több mint 400 humanitárius projektet hajtottunk végre a világ 64 országában, több mint 40 milliárd forint felhasználásával, és ezeket a törekvéseinket a jövőben is folytatni fogjuk"
- tudatta.

A miniszter arra is kitért, hogy hazánkban az iskolakötelezett gyerekeknek ma már több mint a 15 százaléka egyházi intézménybe jár, ami nagyjából 260 ezer főt jelent.

"Ennek a jelentőségét onnan tudjuk megérteni, hogy 2010-ben ez a szám még csak 112 ezer volt. Tehát a kormányzásunk alatt több mint duplájára nőtt az egyházi iskolába járó gyermekek száma, és a magyar kormány az elmúlt 15 esztendőben 400 egyházi köznevelési intézmény felújításához, építéséhez járult hozzá" - emelte ki.

Örömét fejezte ki amiatt, hogy Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat, és immár ismét a Vatikánban van. "Imádkozunk a teljes felépüléséért, a magyarországi apostoli látogatására mindig emlékezni fogunk, és mindig is büszkék leszünk rá" - fogalmazott.

Valamint örömtelinek nevezte azt is, hogy hamarosan sor kerül Bódi Mária Magdolna vértanú és Orosz Péter Pál görögkatolikus püspök boldoggá avatására. "Mindezek megerősítik a magyarországi katolikus közösséget a hitében, amire a mostani időszak nagyon durva kihívásai között nap mint nap szükség is van" - húzta alá.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva arra is reagált, hogy csütörtökön huszonkét nagykövetség közös nyilatkozatban tiltakozott a gyülekezési jog magyarországi korlátozása miatt.

"Úgy látom, a pressmanni örökség árnya még kitart (…) Mi szuverén állam vagyunk. Soha nem fogadtuk el, s nem is fogjuk elfogadni a jövőben sem azt, hogy kívülről akarják nekünk megmondani, hogy itt mi hogyan éljünk. Azt majd a magyar emberek által megválasztott, szuverén Országgyűlés el fogja dönteni, hogy milyen törvényeket fogad el, vagy éppen milyeneket nem" - figyelmeztetett.

"Ha nekem egy nagykövetem bármikor részt venne egy ilyen akcióban, azonnal kirúgnám. És mivel ezt pontosan tudják, ezért soha nem is vesznek részt ilyen akciókban. Én nem azért küldök nagyköveteket külföldre, hogy belebeszéljenek az adott ország belső ügyeibe, és azt várjuk el a nálunk szolgálatot teljesítő nagykövetektől, hogy ők sem tegyék" - fűzte hozzá.

"Száz szónak is egy a vége: majd a magyar Országgyűlés el fogja dönteni, hogy mi a jó Magyarországnak és mi nem" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com