Szijjártó Péter: Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében

Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján először is gratulált Andrij Szibiha kinevezéséhez, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy első külföldi látogatásának helyszínéül Budapestet választotta, még akkor is, ha ez végül időpontegyeztetési problémák miatt nem is jött össze.


Ezt követően megerősítette, hogy Magyarország továbbra is békepárti álláspontot képvisel az ukrajnai háborúban, ugyanis kizárólag a diplomáciai rendezés vethetne véget emberek, családok százezrei, milliói szenvedésének. "Magyarország minden olyan nemzetközi kezdeményezést támogat, amely a béke elérésének mielőbbi lehetőségét hozza magával, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal, diplomáciai úton minél előbb le lehessen zárni" - emelte ki.


"Megerősítettem miniszter úrnak azt is, hogy Magyarország addig folytatja a történetének legnagyobb volumenű humanitárius akcióját, amíg arra szükség van, a nehéz helyzetben lévő emberek és családok megsegítésének érdekében" - tette hozzá.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emlékeztetett rá, hogy már meghaladta az 1,4 milliót a szomszédos országból hazánkba érkezett menekültek száma, és 14 855 ukrán gyermek számára biztosítottak lehetőséget nyári táborozásra. Arra is kitért, hogy a kormány már 66 milliárd forintot fordított az Ukrajnának nyújtott támogatásokra, s ma is több száz olyan iskola és óvoda működik Magyarországon, ahol menekült családok gyerekei tanulnak, illetve Budapesten elkezdte a működését egy két tannyelvű iskola is.


"Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében, ez a részünkről nemcsak egy kommunikációs panel, hanem ez történik is. Már a háború alatt is vettünk és veszünk is részt újjáépítési erőfeszítésekben, vettünk és veszünk is részt oktatási, egészségügyi, illetve közigazgatási intézmények működésének helyreállításához szükséges munkálatokban" - mutatott rá.


Szijjártó Péter aláhúzta hazánk szerepét az ukrán energiaellátás biztonságához szükséges földgáz- és áramszállításokban. "Mióta a háború kitört, azóta több mint hárommilliárd köbméternyi földgáz Magyarországon keresztül Ukrajnába szállítására került sor, és a helyzet az, hogy most már június óta Magyarország a legnagyobb villamosenergia-importforrást biztosítja Ukrajna számára. A nyár folyamán az ukrán villamosenergia-import 45 százaléka Magyarországról, Magyarországon keresztül érkezett Ukrajnába" - tudatta.


"Magyarország készen áll a határkeresztező infrastruktúra fejlesztésére. Jó hír, hogy az idei évben egy új határátkelőhelyet tudunk nyitni Nagyhódos és Nagypalád között. Készen állunk a beregsurányi határátkelő kapacitásának növeléséhez szükséges munkák elvégzésére. Készen állunk az új Tisza-híd megépítésére. A kormány pénzügyi támogatásával majd ötvenmilliárd forintból jött létre az a nagy átrakóállomás Fényeslitkénél, ahol évi egymillió konténeregységnek megfelelő árut lehet átpakolni, és ahol évente egy-, illetve hárommillió tonnányi gabona és étolaj átrakására nyílik lehetőség" - sorolta.


"És megerősítettem azt is, hogy továbbra is készen állunk arra, hogy határmenti vállalkozásfejlesztési övezetet hozzunk létre a magyar-ukrán határnál" - hangsúlyozta. A miniszter végül érintette a vitás ügyeket is, és kijelentette, hogy a magyar-ukrán együttműködésnek, kapcsolatnak a kölcsönös jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és kölcsönös jóindulatra kell alapulnia.


"Ezért tisztelettel, de elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, közigazgatás területén" - mondta. "Erre vonatkozólag tizenegy pontos megoldási javaslatot terjesztettünk Ukrajna kormánya elé. Ennek megvitatására munkacsoportok jöttek létre, amelyek működésének felgyorsításában állapodtunk meg" - fűzte hozzá.


A miniszter arra kérte hivatali partnerét, hogy ahogyan Magyarország is biztosítja az energiaszállítások teljes kapacitását Ukrajnába irányulóan, úgy Kijev is tartózkodjon a jövőben az egyoldalú, hirtelen lépésektől, amelyek veszélybe sodorhatják hazánk ellátását. "És kértem azt is a miniszter úrtól, hogy az Ukrajnában működő magyar vállalatok esetében ne kerüljön sor negatív diszkriminációra" - közölte.


"A találkozónk arról győzött meg, hogy joggal reménykedhetünk abban, hogy a szándék a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésére kölcsönös, közös, hogy ezen szomszédi kapcsolatok egy idő után jószomszédi kapcsolatokká tudnak alakulni. Magyarország ebben érdekelt, és a magyar kormány részéről mindent meg is teszünk ennek érdekében" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com