Szijjártó Péter: Magyarország fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal a szankciók által nem érintett területeken

Magyarország fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal minden, szankciók által nem érintett területen, a kormány biztosítja a szükséges támogatást a gazdasági kapcsolat szorosabbra vonásához - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-belarusz üzleti fórumon elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy mind a két ország a háború árnyékában él több mint két és fél éve Ukrajnában szomszédságában, és az elfogadott korlátozások rendkívüli módon megnehezítették az együttműködés folytatását a korábbi szinten.
   

"Mi, magyarok, nem hiszünk a szankciós politikában. A tapasztalatunk az elmúlt két és fél évben az volt, hogy a szankciós politika megbukott, hatalmas károkat okozott, többet az európai gazdaságoknak, mint az orosznak" - jelentette ki. "És világossá szeretném tenni azt, hogy mi a szankciók által nem érintett területeken abszolút nyitottak és hajlandók vagyunk a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére" - hangsúlyozta.
    

"Amit itt teszünk, az nem olyasmi, amit rejtegetnénk, titokban tartanánk vagy elbagatellizálnánk. Épp ellenkezőleg, nyíltan és őszintén kifejezzük, hogy a szankciók által nem érintett területeken érdekeltek, készek és hajlandók vagyunk a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére" - tette hozzá. Leszögezte, hogy a kormány megad ehhez minden szükséges támogatást, különös tekintettel arra, hogy jól láthatóan van igény az együttműködés javítására, miután az útjára 24 magyar vállalat vezetője kísérte el, akik összesen 92 tárgyalást fognak lefolytatni belarusz cégekkel az esetleges partnerségről.
    

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelem értéke 142 millió euró volt, idén pedig már 20 százalékos növekedést regisztráltak ennek volumenében. Kifejtette, hogy a látogatására elkísérő vállalatvezetők elsősorban az élelmiszeripari és mezőgazdasági, a gyógyszeripari, illetve az építő- és gépipari szektort képviselik.
    

Üdvözölte, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére is születtek már sikertörténetek, és ezek bátorítólag hathatnak a továbbiakra nézve is. Rámutatott, hogy idén 420 ezer naposcsibét szállítanak a hazai cégek Belaruszba, tavaly pedig 9,5 millió keltetőtojást exportáltak. Szavai szerint emellett az is nagy eredmény, hogy két magyar vállalat is bekerült a legnagyobb részesedéssel rendelkező húsz gyógyszeripari szereplő közé Belaruszban, ezek 95 termékkel vannak már jelen a helyi piacon.
    

Reményét fejezte ki, hogy mielőbb előrehaladhatnak a tárgyalások a regionalizációról, ez ugyanis lehetővé tenné az export további bővítését. A miniszter afelől biztosított, hogy ahogy a magyar kormány eddig sem korlátozta, ezután sem fogja a belarusz állampolgárok vízumszerzését korlátozni, és ebben a kérdésben semmiféle nyomásgyakorlást nem fognak elfogadni. Ezzel kapcsolatban tudatta, hogy nyolc belarusz városban lehet vízumigénylést beadni.
    

Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fog támogatni olyan európai uniós szankciókat, amelyek szembemennének a nemzeti érdekkel, ártanának a gazdasági együttműködésnek Belarusszal. Közölte hogy évente ötven belarusz diák tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is együttműködésbe kezd a belarusz partnerintézménnyel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com