Szijjártó Péter: Magyarország készen áll a stratégiai együttműködés fejlesztésére a türk államokkal

Magyarország minden területen készen áll a stratégiai együttműködés fejlesztésére a türk államokkal, ebből ugyanis hazánk már az eddigiekben is sokat profitált - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) informális külügyminiszteri találkozóján leszögezte, hogy Magyarország büszke a történelmére és az örökségére, így annak a türk államokkal közös részeire is.

Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a TÁSZ most először tartja a csúcstalálkozóját Európában, illetve egy megfigyelői státuszban lévő országban.
És rámutatott, hogy a jelenlegi viharos időszakban, a veszélyek korában, Eurázsia és Közép-Ázsia jelentősége rendkívül felértékelődött az energiabiztonság, a gazdaság, a kereskedelmi útvonalak tekintetében is.

Felidézte, hogy ezzel szemben tizenöt évvel ezelőtt, amikor a magyar miniszterelnök először látogatott Azerbajdzsánba, milyen bírálatokat és kioktatást kaptak Nyugatról. "Most ugyanazok az emberek, akik akkor azt mondták, hogy ez felesleges, egymásnak adják a kilincset nálatok, illetve egymást félrelökve próbálnak fotózkodni a vezetőitekkel" - fogalmazott.

Ezután aláhúzta, hogy Magyarország már több mint három éve él az ukrajnai háború szomszédságában, és több mint három éve érvel a béke, a tűzszünet mellett, amiért a kormány súlyos támadásokat kapott azok részéről, akik mostanra szintén erre az álláspontra helyezkedtek.

Üdvözölte, hogy a türk országok is a nemzetközi béketábor tagjai, és külön köszönetet mondott a török vezetésnek a békeerőfeszítéseiért és a két sikeres közvetítési kísérletéért. Szijjártó Péter ismét támogatásáról biztosította Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit, és arról is beszámolt, hogy a tárgyalások nem lesznek egyszerűek.

"Épp ezért felszólítjuk Brüsszelt és az európai politikai vezetőket, hogy ne akadályozzák a béketárgyalások sikerét" - mondta.

Majd elítélte a világ újbóli blokkokra szabdalását célzó törekvéseket. Ez szavai szerint hazánk érdekeivel ellentétben állna, ezért a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ehelyett inkább a kölcsönös tiszteletre alapuló globális együttműködés korszaka következzen.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is a Kelet és a Nyugat fontos találkozási pontja kíván lenni, a kormányzati stratégia sikerét ekként a gazdasági semlegesség biztosítja, amelynek eredményeként a német, amerikai, osztrák beruházók mellé megérkeztek a kínai, japán, dél-koreai és török vállalatok is.

"És ebben a stratégiában kulcsszerep jut a türk országoknak (…) Az elmúlt esztendőkben Magyarország nagyon sokat profitált a türk államokkal való együttműködésből, nagyon sok lehetőségtől estünk volna el a gazdasági fejlődés tekintetében, ha nem működünk veletek együtt" - vélekedett.

Megjegyezte, hogy amióta hazánk megfigyelőként részt vesz a TÁSZ munkájában, a kétszeresére nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a türk államok között, annak értéke elérte az ötmilliárd dollárt. Végül pedig arra is kitért, hogy jelenleg 1436 ösztöndíjas diák tanul magyarországi egyetemeken a türk államokból.

A miniszter aláhúzta, hogy Brüsszel kudarcos stratégiája az elmúlt évek folyamán lerombolta az európai gazdasági növekedés korábbi alapjait, súlyos energiaválság alakult ki, és mindez jelentősen felértékelte az együttműködést Magyarország és a türk államok között.

Kifejtette, hogy a türk államok nagyban hozzájárulnak hazánk energiaellátásának biztonságához, s erre példaként említette, hogy tavaly megkezdődött az azeri és a török földgáz szállítása is Magyarországra, a Mol megkezdte a földgázkitermelését Kazahsztánban, Üzbegisztán és Kirgizisztán pedig atomerőmű-építésről döntött, és magyar technológiák alkalmazását is tervezi.

"Magyarország készen áll a stratégiai együttműködés fejlesztésére a türk államokkal, minden területen készen állunk erre. Növeljük a kereskedelmi forgalmunkat, még több hallgatót fogadunk és kölcsönös beruházásokat ösztönzünk" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com