Szijjártó Péter: Magyarország kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával

Magyarország kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával, amelynek négy fő területe a gazdaság, az energia, a vízügy és az oktatás lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Malabóban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyenlítői-guineai kollégájával, Simeón Oyono Esono Anguéval közösen megrendezett sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kereszténység és a katolikus hit fontos közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között, stabil alapot ad az együttműködés felépítésének.

Először jár magyar külügyminiszter Egyenlítői-Guineában, de a kapcsolat régi múltra nyúlik vissza, mivel a magyarok egyik legkedvesebb szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet a közép-afrikai ország fővárosának védőszentje - jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a kereszténység, a katolikus hit és a katolikus egyház vezető szerepe közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között, illetve stabil alapot ad az együttműködés felépítéséhez.

""Megtisztelő, hogy most itt lehetek abban az afrikai országban, ahol a legnagyobb a katolikusok aránya az egész afrikai kontinensen" - mondta.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Valamint arról is beszámolt, hogy egyenlítői-guineai kollégája kereste meg nagyjából két héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlésén, és akkor határozták el, hogy együttműködést építenek fel a két ország között.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy jelenleg a világ a veszélyek korát éli, az ukrajnai háború és az illegális migráció is olyan biztonsági kihívás, amely nagy jelentőséget ad ezen új együttműködésnek.

"Magyarország és Egyenlítői Guinea is a békepárti globális többséghez tartozik. Hiszen mi, békepártiak, globálisan elsöprő többségben vagyunk. Bár Európában mást próbál sugalmazni a liberális mainstream sajtó, a helyzet az, hogy ha Európán vagy a transzatlanti világon kívülre tekintünk, például ide, Afrikára, akkor egyértelmű, hogy mi, békepártiak, többségben vagyunk" - fejtette ki.

"Együtt valljuk, hogy a háborúknak nincs megoldásuk a csatatéren, a megoldás csak a tárgyalóasztalnál van, a fegyverszállítások nem jelentenek megoldást, csakis a háborúk eszkalációjának veszélyét növelik és a halottak számának növekedéséhez vezetnek" - tette hozzá.

Rámutatott, hogy Afrika nagy népességrobbanás előtt áll, s ezért átfogó fejlesztési stratégiára van szükség. Ennek hiányában ugyanis szavai szerint két forgatókönyv lehetséges: "vagy minden idők egyik legsúlyosabb humanitárius válsága tör ki Afrikában, vagy minden idők legsúlyosabb migrációs nyomása helyeződik Európára".

"Mi mindkettőt szeretnénk elkerülni, és ezen feladat végrehajtásában vállaljuk is a részünket" - emelte ki.

Szijjártó Péter azt közölte, hogy ennek keretében hazánk kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával, amelynek négy fő területe a gazdaság, az energia, a vízügy és az oktatás lesz. Arról is tájékoztatott, hogy a politikai konzultációkról szóló megállapodást aláírták, s már egyeztetések zajlanak a gazdasági együttműködési szerződésről, amelynek az egyik fő célja, hogy a magyar vállalatok a tudásukkal segítségére lehessenek Egyenlítői-Guineának a vízgazdálkodási problémái kezelésében, a vízellátási rendszerek modernizálásában és a vízbiztonság fejlesztésében.

"Másrészt arra fókuszál ez az együttműködés, hogy Egyenlítői-Guinea OPEC-tag, nagyon fontos kőolaj- és földgázkitermelő. De jól tudjuk, hogy mind a kőolaj-, mind pedig a földgázmezők fáradnak, kezdenek kiürülni. Magyarországon kifejlesztettük a technológiát, amellyel a kifáradó kőolaj- és földgázmezőkből a kitermelés továbbra is lehetséges hatékonyan és környezetkímélő módon. És ezen technológiánkkal Egyenlítői-Guinea gazdaságának fejlesztéséhez hozzá tudunk járulni" - tudatta.

A miniszter arra is kitért, hogy a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiák iránt is komoly az érdeklődés. Emellett arról is megállapodtak, hogy egyenlítői-guineai diákok tanulhatnak majd állami ösztöndíjjal a hazai egyetemeken, elsősorban az egészségügyi képzésre koncentrálva. Megjegyezte, ez azért is fontos, mert nagy egészségügyi fejlesztések, kapacitásbővítések folynak az országban, azonban hiány van szakképzett személyzetből.

"Mi vállaljuk azt, hogy ezen ösztöndíj-megállapodás értelmében Magyarországon, a világszerte elismert színvonalú egészségügyi felsőoktatási intézményeinkben fogadjuk az egyenlítői-guineai egészségügyi hallgatókat, akik képzésük után ide vissza tudnak térni, és hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az egyenlítő-guineai lakosság egészségügyi ellátása megfelelő színvonalon tudjon történni" - fogalmazott.

"Megtiszteltetés, hogy első magyar külügyminiszterként járhatok itt, és tisztelettel várjuk Budapesten, hogy mind a gazdasági együttműködésről, mind az ösztöndíj-együttműködésről szóló megegyezésünk végleges verzióját ott aláírhassuk" - mondta hivatali partnerének.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com