Szijjártó Péter: Magyarország mindent megtesz a Nyugat-Balkán békéje és fejlődése érdekében

Magyarország a júliusban kezdődő európai uniós elnöksége idején mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a Nyugat-Balkán stabilitásához, békéjéhez és fejlődéséhez, aminek a legjobb módja az integráció gyorsítása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető a koszovói miniszterelnök-helyettessel, Besnik Bislimivel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az Európai Unió ma jól láthatóan rossz formában, a hanyatlás időszakában van, ezért a közösségnek friss lendületre, erőre lenne szüksége, ennek forrása pedig főleg a Nyugat-Balkán lehet.
    

"Épp ezért Magyarország az EU-elnökség során mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a Nyugat-Balkán stabilitásához, békéjéhez és fejlődéséhez, és tudjuk, hogy a Nyugat-Balkán bonyolult hely, (.), de ilyen helyzetekben, én azt hiszem, hogy a közös nevezőt kell keresni, és a Nyugat-Balkán számára is a közös nevező lehetne az európai integráció, amelyet fel kell gyorsítani" - mondta.
    

Majd rámutatott, hogy a térség országai átlagosan már több mint tizennégy éve várnak a felvételükre, és ha az EU nem gyorsítja fel a folyamatot, az aláássa a bővítéspolitika, sőt az egész blokk hitelességét. "Ha nem tudjuk felgyorsítani a bővítési politikát, akkor elveszítjük azt a momentumot, amely az európai integráció iránti magas szintű támogatásról szól a Nyugat-Balkánon. És ha elveszítjük a Nyugat-Balkán bizalmát, akkor bizony az egész Európai Unió egyfajta befejezetlen integráció marad" - figyelmeztetett.
    

Szijjártó Péter ezt követően aláhúzta, hogy Magyarország minden olyan kezdeményezést és folyamatot támogat, amely elősegíti a régió békéjét, fejlődését és stabilitását, ezért hazánk bízik a Belgrád-Pristina párbeszéd sikerében is. Leszögezte, hogy hazánk régóta fizikailag is részt vesz Koszovó stabilitásának biztosításában, ez jelenleg a legnagyobb magyar külföldi katonai szerepvállalás, amelynek keretében 411 fő teljesít szolgálatot ma is, és a NATO koszovói békefenntartó missziójának parancsnokát is Magyarország adta egy darabig.
   

Emlékeztetett arra, hogy évek óta magyar európai uniós szakértő dolgozik a koszovói kormány mellett, ez a hozzájárulás a jövőben is fennmarad, hiszen az integrációs folyamat meglehetősen bonyolult, ezért szükség van minden segítségre. Valamint üdvözölte, hogy az EU elfogadta a nyugat-balkáni infrastrukturális és gazdasági fejlesztéseket célzó, hatmilliárd euró értékű program tervét, amelynek végrehajtása a magyar elnökség alatt indulhat meg.
    

"Az elnökségünk alatt mindent megteszünk annak érdekében, hogy az egész Nyugat-Balkánon, s benne Koszovóban a lehető legjobban sikerüljön felhasználni az európai uniós növekedési terv által biztosított pénzügyi forrásokat" - jelentette ki. A miniszter végül arról is beszámolt, hogy a kormány támogatta a koszovói állampolgárok vízummentes beutazását az EU-ba, ezzel párhuzamosan ugyanakkor minden korábbinál szorosabb együttműködésre törekszik az országgal a migráció ellen, ugyanis a bevándorlási nyomás továbbra is erős, és még mindig a nyugat-balkáni a legforgalmasabb útvonal.
    

"Az egész Nyugat-Balkánnak és az Európai Unió kapujaként szolgáló Magyarországnak is az az érdeke, hogy ezeket a migrációs folyamatokat a lehető legtávolabb tartsuk magunktól, ezért a migráció elleni együttműködésünket fejleszteni fogjuk, mint ahogyan fejlesztjük a közigazgatási együttműködésünket is" - emelte ki. Továbbá tudatta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke elérte a 120 millió eurót, és már idén is 33 százalékos bővülést regisztráltak.
    

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva először is üdvözölte a tervezett svájci békekonferenciát, azonban közölte, hogy még nincs döntés hazánk részvételéről, továbbá annak szintjéről, ugyanis a siker alapfeltétele az lenne, hogy minden háborúzó fél jelen legyen, ami ez esetben sajnos nem teljesül. Ezután Manfred Weber legfrissebb nyilatkozatait nagyon veszélyesnek minősítette, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét pedig háborúfanatikusnak, aki veszélybe sodorja Európát azzal, hogy atomfegyvereket emleget.


"Egy ilyen helyzetben, azt hiszem, hogy ez a felelőtlenség csúcsa. Ezért június 9-én a magyar és európai emberek előtt egy nagyon fontos döntés van. Ezeket a háborúpárti politikusokat leszavazhatják végre, és letehetik az európai emberek a voksukat a béke mellett" - hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy az előző heti megegyezések nyomán várható-e kínai részvétel a paksi bővítésben, a tárcavezető azt válaszolta, hogy erről kizárólag az orosz fővállalkozó dönthet. Egy esetleges Paks III. projektről szólva pedig közölte, hogy igen bonyolult és hosszú folyamat egy atomerőmű felépítése, így elég egyszerre egyre koncentrálni.
    

Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök előző heti budapesti látogatása kapcsán pedig kiemelte, hogy ebben semmilyen szerepe nem volt a kormányzatnak, egyetemi előadásra kapott meghívást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com