Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott stratégiai együttműködésből

Átfogó, stratégiai együttműködés jött létre Magyarország és Kína között az utóbbi években, amelyből a magyar gazdaság rendkívül sokat profitált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai kollégáját, Vang Jit fogadta hétfőn Budapesten.Szűkkörű egyeztetésük első perceiben a tárcavezető arról számolt be, hogy immár tizenötödik alkalommal találkozik a kelet-ázsiai ország külügyminiszterével, akit a barátjának nevezett, és szavai szerint ez is jelentősen hozzájárulhatott a stratégiai, átfogó együttműködés létrejöttéhez.
    

"Amikor az elmúlt években válságokkal szembesültünk, akkor Magyarország mindig erősebben jött ki ezekből, mint ahogyan belekerült, de ebben abszolút nélkülözhetetlen szerepe volt a magyar-kínai együttműködésnek" - szögezte le. Példaként a koronavírus-járványt említette, és rámutatott, hogy amikor Európa egésze oltásokra várt, akkor hazánk Kínából tudott vásárolni orvosi eszközöket és vakcinákat, amelyekkel emberek százezreinek az életét mentették meg.
    

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a jelenlegi gazdasági krízis idején "Magyarország minden nehézség ellenére is növekedési pályán tudta tartani a bruttó hazai termékét (GDP)". Mint mondta, ez amiatt is sikerülhet, hogy Magyarország éllovas szerepet tölt be az európai gazdaság átalakulása szempontjából vezető iparágban, az átalakulóban lévő autóiparban.
    

"Ez nagymértékben köszönhető annak, hogy a kínai vállalatok egyre nagyobb mértékben ruháznak be Magyarországon, és a magyar gazdaság valaha volt legnagyobb beruházását is tavaly, a világgazdaság fekete évében jelenthettük be, ami egy kínai beruházás, ezért is jár a köszönet" - jelentette ki. Vang Ji kiemelte, hogy bár Kína és Magyarország messze van egymástól földrajzilag, a kapcsolat nagyon jól fejlődik.
    

Hozzátette, kölcsönös tisztelet és bizalom van a felek között, kölcsönösen támogatják egymást a nehézségek megoldásában, és rendkívül jó a vezetők kapcsolata is, ami nagyban hozzájárul a kötelékek erősítéséhez. Leszögezte: Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány "Kína-barát politikát" folytat, bizonyos ügyekben támogatást nyújtva a nemzetközi fórumokon. Aláhúzta, hogy Kína is kész segítséget nyújtani Magyarország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com