Szijjártó Péter: Magyarország számára soha nem kérdés a segítségnyújtás, ha egy szomszédja bajba kerül

Magyarország számára soha nem kérdés a segítségnyújtás, ha valamely szomszédos ország bajba kerül, így van ez a politikai ügyek, a kétoldalú kapcsolatok állásától, az esetleges vitáktól függetlenül - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a horvátországi Petrinjában.A tárcavezető egy helyi általános iskola átadásán vett részt, amelyet 8,7 milliárd forintos értékű magyar kormányzati támogatással építettek újjá, miután súlyosan megrongálódott a 2020-as földrengésben. "Másfél esztendeje tettük le az alapkövet, és idén januárban elkezdhette működését az iskola. A diákok újra birtokba vehették az 5500 négyzetméteres, húsz tanteremmel felszerelt iskolát, amely mára 350 diák számára biztosítja a magas színvonalú oktatás lehetőségét" - hangsúlyozta, köszönetét fejezve ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek a munkálatok lebonyolításáért.
    

Emlékeztetett rá, hogy a természeti katasztrófa következtében sokan életüket vesztették a szomszédos országban, valamint óriási anyagi károk keletkeztek mintegy 2000 milliárd forint értékben.
"Magyarország kormánya, a magyarországi egyházi és civil szervezetek és a Horvátországban beruházó magyar vállalatok is azonnal Horvátország segítségére siettek" - közölte.
    

"Egy-egy természeti katasztrófa elviszi magával a múltnak egy részét, elviszi magával az addigi élet egy részét, sőt elvisz emberi életeket és lerombolja évtizedek munkáját is. Amit viszont nem engedhetünk meg, az az, hogy egy természeti katasztrófa elvegye, elvigye a jövőnket is. Pláne nem engedhetjük meg, hogy elvigye a gyerekek jövőjét" - figyelmeztetett.
    

Szijjártó Péter tudatta, hogy éppen ezért a magyar kormányzat két horvátországi iskola és egy templom felújítására adott támogatást. Tájékoztatása szerint a petrinjai általános iskola teljes körű újjáépítését 8,7 milliárd forinttal segítették, míg a topolovaci iskola felújítását 60 millió forinttal, Sziszek templomának felépítését pedig 750 millió forinttal.
    

"Azt kívánom önöknek, hogy ez a felújított iskola álljon itt Magyarország és Horvátország, a magyar és a horvát nemzet barátságának bizonyítékaként, és annak a bizonyságául, hogy nincsen az a természeti katasztrófa, amely elveheti tőlünk a jövőnket és elveheti a hitünket" - mondta. "És bizonyítsa ez az iskola, bizonyítsa ennek az iskolának az újjáépítése azt is, hogy az összefogással és a barátság erejével minden nehézség legyőzhető. Általában a gyerekeknek rossz hírt szokott jelenteni, hogy ha újra iskolába kell menni. Itt azonban, azt gondolom, hogy mindenkinek, még a gyerekeknek is örömet jelentett ennek az iskolának az elkészülte" - tette hozzá.
    

A miniszter végül leszögezte, hogy Magyarország számára soha nem kérdéses az, hogy segítséget nyújt, ha bármelyik szomszédos ország bajba kerül. "Segítséget nyújtunk, függetlenül a politikai ügyek állásától, a kétoldalú kapcsolatok aktuális helyzetétől, és függetlenül attól is, hogy van-e bármilyen vitánk más kérdésben" - jelentette ki.
   

Aláhúzta: így van ez jelenleg Ukrajna esetében is, ahol hazánk történelmének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, de hasonlóképpen, a kormány azonnal segítséget ajánlott Szlovéniának az árvíz, valamint Romániának a kórháztűz miatt is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com