Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is kiáll Kelet és Nyugat kulturált együttműködése mellett

Magyarország továbbra is kiáll Kelet és Nyugat kulturált együttműködése mellett, a kormány ellenez minden olyan tervet és intézkedést, amelynek célja ezen kapcsolatok elvágása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Valenciában.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek informális tanácsüléséről beszámolva kiemelte, hogy a világgazdaság az utóbbi néhány évben kétszer is a feje tetejére állt, és a válságok, illetve az elhibázott brüsszeli válaszok nyomán az Európai Unió versenyképessége jelentősen leromlott.
    

Aláhúzta, hogy a szankciók az európai gazdaságot "előbb lábfejen, majd térden lőtték", de az amerikai gazdaságmentő intézkedések is a kontinens kárára váltak. "Ma négyszer annyit fizetünk a gázért Európában, mint az amerikaiak, és háromszor annyit fizetünk az elektromos áramért, mint amit Kínában kell fizetni" - mutatott rá.
   

Elmondta, tavaly Kína megelőzte az EU-t a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában. A kelet-ázsiai ország részesedése a világ GDP-jéből 2010-ben 9 százalék volt, míg mára 18 százalék. Ezzel szemben az EU-é 22 százalék volt, ami mostanra 17 százalékra csökkent. Eközben az Egyesült Államok részesedése is zuhant, 30-ról 25 százalékra - sorolta.
    

"A világgazdaságnak a komplett struktúrája alakul át, és ez a nagy átalakulás azt is jelenti, hogy a Nyugat automatikus versenyelőnye megszűnt. A keleti világ jelentős mértékben megerősödött, pénzügyi és technológiai szempontból minimum utolérték a nyugati világot, emberi erőforrás tekintetében pedig mindig is előttünk jártak" - fogalmazott.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a kérdés az, hogy az EU a világ ismételt blokkosodásával el kívánja-e magát zárni a gyorsan fejlődő keleti világról, vagy továbbra is hisz a nyitott világgazdaságban, és ennek megfelelően versenyzik, illetve együttműködik, ott, ahol kell és ahol lehet. "Mi, magyarok, a blokkosodás ellen érvelünk, mert erről nagyon rossz történelmi tapasztalataink vannak" - jelentette ki.
   

Hozzátette, hogy a keleti és a nyugati gazdaság minden eddiginél erősebben egymásra van utalva. "Ha szeretjük, ha nem, ez tény (...) Aki tagadja mindezt, az nagyon komoly károkat tud okozni az európai gazdaságnak" - mondta. Közölte, hogy a gazdasági növekedés alapját korábban a fejlett nyugat-európai technológiák és az olcsó orosz energiahordozók kombinációja jelentette, de az együttműködés szálait mára elvágták.
    

"Vannak olyan nyugat-európaiak sajnos, és több követőjük nem annyira a nyugati részén Európának, akik arra törekednek, hogy ugyanígy a gazdasági együttműködést Európa és Kína között is vágjuk el" - figyelmeztetett. "Ha ez megtörténne, az gyakorlatilag kiütést jelentene az európai gazdaságnak. Ezért mi ellene vagyunk minden olyan törekvésnek, amely a kínai és az európai gazdaságot egymástól el akarja szigetelni" - szögezte le.
   

A miniszter fontos gyakorlati tapasztalatnak nevezte, hogy ha a keleti és a nyugati vállalatok jól együtt tudnak működni, akkor az jó Európának, viszont ha ez ellehetetlenül, akkor szavai szerint sokat fog veszíteni a kontinens. Rámutatott, hogy Magyarországon mindhárom német prémium autómárka gyártóbázissal rendelkezik hamarosan, és a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójából is öt már elkötelezte magát hazánk mellett.
    

"Ha nem engedjük, hogy a német vagy nyugat-európai vállalatok a kínai beszállítóikkal együttműködjenek, akkor az európai autóipart megfojtjuk gyakorlatilag. És ha az európai autóipart megfojtjuk, akkor az európai gazdaságot tesszük tönkre" - jelentette ki. "Ezt érti mindenki a gazdaságban, de a nyugat-európai politikusok nem akarják meglátni a valóságot, nem akarják meghallani a tényeket, hanem inkább ideológiából, dühből politizálnak" - vélekedett.
    

"Éppen ezért mi mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk az olyan intézkedéseket Európában, amelyek tönkretennék vagy ellehetetlenítenék az európai és a keleti autóipari vállalatok együttműködését" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

http://ujhazak.com