Szijjártó Péter: Magyarország újabb EU-csatlakozási fejezeteket kíván megnyitni Szerbiával

Magyarországnak fontos célja a közelgő európai uniós elnöksége idején a nyugat-balkáni csatlakozási folyamat felgyorsítása, ezért a kormány egyebek mellett kormányközi konferenciákat kíván tartani mind az öt nyugat-balkáni tagjelölttel, illetve újabb fejezeteket akar megnyitni Szerbiával - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) konferenciáján ismertette a magyar EU-elnökség vonatkozó terveit az idei év második felére: kormányközi konferenciákat kívánnak tartani mind az öt nyugat-balkáni tagjelölttel, újabb csatlakozási fejezeteket kívánnak megnyitni Szerbiával, legalább hét fejezetet le akarnak zárni Montenegróval, meg kívánják nyitni az első fejezeteket Albániával, el akarják fogadni az egyeztetések megkezdését lehetővé tevő tárgyalási keretet Bosznia-Hercegovinával, illetve cél az érdemi tárgyalások megkezdése is Észak-Macedónia új, erősen integrációpárti kormányával.
    

Ezt követően aláhúzta, hogy ezen országok minél előbbi belépése nem csupán politikai vagy biztonsági, hanem gazdasági érdek is.
Erre példaként említette, hogy a térségbeli magyar beruházások értéke mára elérte a 2,5 milliárd eurót, és a kereskedelmi forgalom is négyszeresére nőtt 2010 óta, értéke meghaladta a hétmilliárd eurót.
    

Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy hazánk integrációs szakértők küldésével is segíti a bonyolult csatlakozási eljárást, illetve képzést nyújt a régióból érkező tisztségviselőknek a folyamat előmozdítása érdekében. "Úgy gondolom, hogy ebből a mostani turbulens, válságokkal teli időszakból az jelenthetné a kiutat, ha megpróbálnánk visszatérni a kölcsönös tiszteletre alapuló kelet-nyugati együttműködéshez" - mondta.
    

"Ehhez hidakra van szükség, márpedig Közép-Európa, Délkelet-Európa, a Nyugat-Balkán betöltheti ezt a szerepet" - tette hozzá, kiemelve, hogy Magyarország jól demonstrálja, hogy milyen előnyökkel jár a kelet-nyugati együttműködés. "Készek vagyunk hídszerepet betölteni, és megadni minden lehetséges támogatást a nyugat-balkáni országok számára ahhoz, hogy hídként működhessenek egy jobb, előremutatóbb és békésebb európai jövő érdekében, ahol a gazdaság fejlődésére tudunk összpontosítani végre a szomszédságunkban dúló háborúk helyett" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com