Szijjártó Péter: már megszületett minden megállapodás a Rákosrendező fejlesztéséről

Már megszületett minden szükséges megállapodás Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között a budapesti Rákosrendező fejlesztéséről, így a felek új területekre is kiterjeszthetik az együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, mielőtt útnak indult az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy nagy áttörés előtt áll a két ország kapcsolata, miután megszületett minden megállapodás annak érdekében, hogy új, rendkívül modern városrész jöjjön létre Budapesten, a Rákosrendező lepusztult területén.

"Az ehhez szükséges megállapodások már rendben vannak, s így most új területekre is kiterjeszthetjük az együttműködést" - hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy Abu-Dzabiban a két ország védelmi ipari együttműködési megállapodást is alá fog írni, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek nagyon jelentős erőfeszítéseket tesz védelmi iparának innovációja és fejlesztése érdekében. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az élelmiszeripar területén is előrelépések vannak, Magyarország például az egyik első számú sajtexportőrré vált Európából, idén a kivitel mennyisége az ezer tonnát is elérheti.

"A digitális fejlesztések is igen komoly perspektívát kínálnak. Ennek köszönhető, hogy létrejött tizenhat magyar vállalat részvételével egy magyar digitális klaszter az Öböl-térségben, sőt nagy zenei, illetve kulturális fesztiválokon a készpénzmentes fizetési szolgáltatást már most egy magyar vállalat biztosítja" - mondta.

Végül pedig arra is kitért, hogy stratégiai együttműködés épül az energetika terén is, a Mol és az MVM is stratégiai megbeszéléseket kezdett a helyi partnereivel az együttműködésről a megújuló és a fosszilis energia területén.

"Az áttörés tehát itt van karnyújtásnyira, s a következő másfél nap tárgyalásai pedig reményeim szerint meg is fogják hozni a sikert ezen a területen" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com