Szijjártó Péter: nagyon fontos a kormány és az önkormányzat együttműködése a települések fejlődése szempontjából

Rendkívül lényeges a kormány és az önkormányzat közötti együttműködés az adott település fejlődése szempontjából, ezért is van szükség olyan vezetőkre a települések élén, akik veszekedés helyett a helyi lakosság érdekeit képviselik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Barcson.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban épített ipari park átadásán arról számolt be, hogy az állam 680 millió forintnyi támogatásával megvalósult beruházással olyan terület jött létre, amely megfelelő helyszínt biztosíthat a jövőben betelepülni kívánó vállalatoknak.    
   

"Úgyhogy innentől kezdve közös feladatunk, hogy a kormány és az önkormányzat együttműködésével ide beruházó vállalatokat hozzunk, akik önöknek majd itt munkahelyeket teremtenek" - mondta. Majd rámutatott, hogy határ mentén élni mindig speciális élethelyzet, amelynek a minősége attól függ, hogy milyen a térségbeli infrastruktúra, milyenek a logisztikai és a közlekedési lehetőségek.    
    

"Ha a határmentiség azt jelenti, hogy logisztikai központként fő közlekedési útvonalak csomópontjában él az adott település, akkor az egy speciálisan jó élethelyzet. Ha azonban a határ elzár a lehetőségektől, akkor az egy speciálisan nehéz élethelyzet" - fogalmazott. Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy Barcson mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy előbbi legyen érvényes, e tekintetben pedig rendkívül fontos előrelépés az ipari park létrejötte.
    

Majd közölte, hogy kész a közös munka folytatására a következő ciklus során is a helyi polgármesterrel, akinek a többi fideszes jelölttel együtt sok sikert kívánt a június 9-i választáson. Szijjártó Péter a beszédében emlékeztetett az utóbbi időszak nehézségeire, felidézvén, hogy öt év alatt három olyan válsággal is szembekerült a világ, amelyek nyomán a gazdasági és a politikai szereplőknek is teljesen újra kellett gondolniuk a terveiket.
    

"És a helyzet az az, hogy tágabb hazánkban, Európában ezeket a válságokat, amelyek az elmúlt öt évben sújtottak minket, jelentős mértékben félrekezelték, s ezzel nemhogy nem segítettek bennünket abban, hogy Magyarországon és a különböző településeken úrrá legyünk a nehézségeken, hanem még inkább nehézzé tették a helyzetünket" - vélekedett.
    

Aláhúzta, hogy bár az európai gazdaság szenved, hazánk rendre megerősödve tudott kikerülni ezekből a krízisekből. Ennek oka pedig szavai szerint az emberek kiváló teljesítménye mellett a súlyos kihívások idején is remek együttműködés a kormány és az önkormányzatok között. Példaként említette a sikerekre, hogy a tavalyi "fekete évben" a magyar gazdaság hatalmas beruházási, export- és foglalkoztatási rekordot döntött, utóbbi nyomán pedig hazánk azon kevés állam közé került, ahol a koronavírus-járványt követően többen dolgoztak, mint előtte.
    

Kifejtette, hogy a kormány célja továbbra is az, hogy minden dolgozni akaró embernek legyen munkája, de ennek van néhány alapfeltétele. "A legfontosabb alapfeltétel az, hogy legyen béke, mert a háború az károkat okoz, a háború tönkreteszi a gazdaságokat is, veszélyezteti a munkahelyeket. Legyen béke! (.) Aztán van persze még egy feltétele ennek, hogy a kormány olyan beruházási környezetet nyújtson az alacsony adókkal, az infrastrukturális fejlesztésekkel, a stabil kormányzással, amelyek nyomán a beruházó vállalatok, akik a pénzüket hozzák ide, és hoznak belőle létre munkahelyeket, elég vonzónak találják az országot" - sorolta.
    

Illetve hozzáfűzte, hogy az érintett vállalatok nem úgy általában jönnek Magyarországra, hanem mindig egy adott helyre érkeznek, ezért is fontos, hogy legyenek olyan települések, "amelyek fejlődni akarnak, s amelyeket olyan emberek vezetnek, akik dolgozni akarnak, a saját lakosaik érdekeit akarják szolgálni, és nem arra használják fel az ötéves mandátumukat, hogy veszekedjenek, háttérbe szorítva a település lakóinak érdekeit".
    

A miniszter végül leszögezte, hogy ezért is kulcsfontosságú a kormány és az adott önkormányzat közötti együttműködés az adott település fejlődése szempontjából. "Ezért június 9-én két nagyon fontos döntést is meg lehet hozni. Először is döntést lehet hozni a háború vagy béke kérdésében, s így lehetőségünk van olyan képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe, akik nem a háborús hisztériát keltik, hanem kiállnak, ki mernek állni a béke ügyéért" - jelentette ki.
    

"Másrészt pedig választhatunk helyi vezetőket. Olyanokat, akik dolgozni akarnak, és fejleszteni akarják a településüket a kormánnyal együttműködésben, vagy olyanokat, akik folyamatosan a veszekedésben és a vitákban látják a létezésük értelmét" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com