Szijjártó Péter: rekordokat dönt a Magyarország és a türk államok közötti együttműködés

Rekordokat dönt az együttműködés Magyarország és a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) tagországai között, amelyekkel hazánk az utóbbi tizenöt évben 350 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biskekben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a TÁSZ külügyminiszteri tanácsülésén felidézte, hogy Magyarország hat éve csatlakozott megfigyelőként a szervezethez, de a kapcsolatépítés a tagállamokkal immár közel tizenöt éve tart. "És emlékszem, hogy azok, akik ma egymást követve kopogtatnak az önök ajtaján, korábban kinevettek vagy erősen bíráltak minket ezért"
- fogalmazott.

Leszögezte, hogy bár a magyar kormány nem kizárólag érdekalapú barátságként tekint a kapcsolatokra a türk államokkal, az együttműködés sok sikert hozott az utóbbi években, hazánk sokat profitált belőle.

Üdvözölte, hogy rekordot döntött a kereskedelmi forgalom Magyarország és az öt TÁSZ-tagország közt, ennek értéke most először haladta meg az ötmilliárd dollárt, ami egy év alatt 20 százalékos, tizenöt év alatt 350 százalékos növekedést jelent.

Továbbá jó hírnek nevezte, hogy most fordult elő először, hogy a türk államokból több mint ötezer diák jelentkezett a számukra fenntartott évi 1040 magyarországi ösztöndíjas felsőoktatási helyre. Szijjártó Péter érintette az energetikai együttműködés kérdését is, és kiemelte, hogy az együttműködés a TÁSZ-országokkal tovább erősítette hazánk ellátásának biztonságát.

Aláhúzta: Magyarország lett az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova török földgáz érkezik, emellett idén elindult a gáz szállítása Azerbajdzsánból is, tavaly pedig elkezdődött a kitermelés a részben a Mol által üzemeltetett kazahsztáni földgázmezőből. Ezt követően tudatta, hogy a magyar kormány megkezdte az általa vállalt 100 millió dollár átutalását a Türk Befektetési alap számára. A Budapesten található Aszálymegelőző Intézet pedig elindította az első projektjét.

Illetve elmondta, hogy tanulmányozták a most aláírásra kerülő egyetértési megállapodásokat, például a közös polgári védelmi mechanizmus létrehozására és a digitális gazdasági partnerségre vonatkozóan, és hazánk kész ezeken a területen is az együttműködésre. Végül kiemelte, hogy jövőre Budapest lesz a házigazdája a TÁSZ informális csúcstalálkozójának, miután korábban már külügyminiszteri és energiaügyi miniszteri értekezletnek is otthont adott.

A miniszter arra is kitért, hogy az emberiség a veszélyek korában él, s Közép- és Délkelet-Európa, Közép-Ázsia és a Kaukázus is súlyos biztonsági kihívásokkal szembesül napjainkban.

Emlékeztetett, hogy Magyarország lassan ezer napja él az ukrajnai háború közvetlen szomszédságában, és csaknem ezer napja érvel a tűzszünet és a béketárgyalások mellett a háborúpárti fősodor ellenében, amely a harctéri helyzettől, a súlyos eszkalációs kockázattól függetlenül továbbra is a fegyverszállítások pártján áll, támogatva ezen eszközök bevethetőségét mélységi oroszországi célpontok ellen.

"Ez egy igen veszélyes álláspont a szomszédságra nézve (…) Ezért szeretném Magyarország elismerését és háláját kifejezni a TÁSZ minden tagjának az elkötelezett békepárti álláspontjukért" - mondta. Majd rámutatott, hogy mára nyilvánvaló lett, hogy a megoldást nem a csatatéren kell keresni, ott csak még több halott és még nagyobb pusztítás van, ehelyett diplomáciai rendezésre van szükség.

Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy noha az "észak-atlanti buborékban" az a képzet alakult ki, hogy a háborúpárti erők vannak többségben a világban, ez nem igaz, globálisan békepárti többség van, ennek pedig Magyarország is részese a türk államokhoz hasonlóan.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com