Szijjártó Péter: újabb hat magyar állampolgárt evakuáltak a Közel-Keletről

Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető kifejtette, hogy az izraeli-iráni háború egyre csak durvul, már nem csupán a fővárosokat támadják, hanem a konfliktuszóna kiszélesedett, ebből fakadóan aztán több magyar is kerül veszélybe, és több magyar akar biztonságba kerülni.

"Nyolcszáz fölött van a konzuli védelemre regisztráltak száma az egész térségben" - tájékoztatott.

"A mai napon egyelőre arról tudok beszámolni, hogy a szlovákokkal együttműködésben újabb hat magyar állampolgár hagyja el ezekben a percekben Jordániát. Úgyhogy a szlovákokkal együttműködésben tizenhárom magyar állampolgárnak tudtunk eddig segíteni, hogy biztonságba tudjanak kerülni" - tudatta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az előző napon Jordániát elhagyó hét magyar állampolgár már Cipruson van, onnan utaznak majd tovább Pozsonyba, és természetesen segítik őket a hazatérésben onnan is.

"Két nagy evakuációs műveletünk zajlik jelenleg is a közel-keleti térségben, amelyről részleteket azért nem tudok mondani, mert nem akarom veszélybe sodorni ezeknek a műveleteknek a sikerességét. Ez sok magyar embert érint" - húzta alá.

"Remélem, hogy a mai este folyamán már az egyik kapcsán fogok önöknek tudni részletes tájékoztatást adni. Most bonyolultabbak ezek az evakuációs műveletek, mint korábban, hiszen mind az iráni, mind az izraeli légtér zárva van. Folyamatosak a bombázások és a rakétatámadások, ezért a mozgásokat nagyon alaposan és körültekintően kell megtervezni annak érdekében, hogy ne torkolljon tragédiába egy-egy evakuációs művelet. De a folyamban lévő műveletekről haladéktalanul tájékoztatást adunk, hogyha elérik azt a pontot, ahonnan már biztonságosnak minősíthető" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com