Szijjártó Péter: Ukrajna NATO-tagsága továbbra sem jöhet szóba reálisan

Mindenki számára világos, hogy Ukrajna NATO-tagsága továbbra sem jöhet szóba reálisan, ugyanis ez a közvetlen összetűzés veszélyével járna Oroszországgal - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.A tárcavezető a NATO-csúcstalálkozóról nyilatkozva "hatalmas ellentmondásról" számolt be, amelynek a kezelése fejtörést okoz mindenki számára, ugyanis "úgy próbálják Ukrajna számára a NATO-hoz való közeledést felvázolni, hogy eközben józan ésszel mindenki tudja, hogy az ország tagsága nem tud szóba jönni, nem jöhet egyszerűen szóba".
    

"Azaz most úgy kell körülírni ezt az egészet itt az elkövetkezendő két napban azoknak, akik nem tudnak erről őszintén beszélni, hogy úgy beszélnek az ukránok leendő NATO-tagságáról, mintha ők maguk úgy gondolnák, hogy az reális, miközben világos, hogy nem az" - mondta. "És ebből fakadnak az olyan megfogalmazások, amelyek mindenféle nyelvtani bravúrokat tartalmaznak a csúcs zárónyilatkozatában, mert gondoljunk csak bele, hogy ha Ukrajnát felvenné a NATO, akkor azzal gyakorlatilag egy folyamatos, nyílt és rendkívül veszélyes háborús fenyegetésben élnénk, mivel Ukrajna NATO-tagsága előrevetítené a NATO és Oroszország közvetlen összetűzését" - tette hozzá.
    

Majd leszögezte, hogy ezt nyilvánvalóan senki nem akarja, azonban a mainstream azt sugalmazza, hogy minél szorosabb együttműködésre van szükség. "Ezért próbálnak olyan kifejezéseket találni, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, továbbá hogy ez egy 'visszafordíthatatlan' folyamat, ami így persze jól hangzik, és az ukránok is tudnak rá otthon hivatkozni, de igazából nem jelenti természetesen az ukránok NATO-tagságát" - fogalmazott.
    

Szijjártó Péter tudatta, hogy Magyarország csakis úgy volt hajlandó elfogadni az ülés zárónyilatkozatát, hogy abban szerepel: Ukrajna esetleges jövőbeli csatlakozásáról egyhangúsággal kell dönteni, minden egyes tagállamnak hozzá kell ehhez járulnia. "Tehát Ukrajna NATO-ba történő meghívása most sem történik meg, a tagságról effektíve nem tud szó lenni. Persze mindenki a kommunikációban el fogja mondani, hogy ez mennyire fontos" - emelte ki.
    

Majd azon kötelezettségvállalásra is kitért, amelynek értelmében a szövetségeseknek 2024-re a bruttó hazai termékük (GDP) legkevesebb két százalékára kellett emelniük a védelmi költségvetésüket, ennek 20 százalékát pedig a hadiipar és a hadsereg fejlesztésére kell fordítani. Szavai szerint korábban így mérték, hogy ki a jó és megbízható szövetséges, hogy mennyivel járul hozzá a sajátján keresztül a szövetség biztonságához, hogy vesz részt a missziókban, mennyi pénzt költ erre.
    

"Mostanra megpróbálták áthangszerelni, a 'Ki a jó szövetséges?' kérdést, hogy azt úgy válaszoljuk meg, hogy aki sokat segít Ukrajnának. De Ukrajna nem is tagja a NATO-nak, és a NATO biztonsága sem azon múlik, hogy Ukrajna milyen erős, hanem hogy mi milyen erősek vagyunk" - hangsúlyozta. Aláhúzta, hogy a harminckét tagállamból a hivatalos tájékoztatás szerint jelenleg huszonhárom teljesíti a kétszázalékos célkitűzést (Magyarország immár harmadik éve), viszont a "felszínt kicsit megkaparva" látszik, hogy vannak, akik ebbe beleértik az Ukrajnának átadott fegyvereik értékét is, miközben az nem a szervezet kollektív biztonságát erősíti.
   

"Tehát ez is egyfajta képmutatás, miután a NATO ereje, a NATO védelmi képessége a saját erőnkön, és nem Ukrajna erején múlik, mert a NATO nem egy támadási szövetség, hanem védelmi szövetség, amely azért jött létre, hogy meg tudjuk védeni magunkat a külső támadásoktól" - szögezte le. Illetve emlékeztetett, hogy a két százalékon belüli 20 százalékos vállalás tekintetében hazánk a második helyen áll a NATO-ban, hiszen Magyarország a védelmi büdzséje 48 százalékát haderőfejlesztésre és a védelmi ipar fejlesztésére fordítja.
    

"Hogy ki a megbízható szövetséges, a jó szövetséges, s ki mennyit tesz hozzá a NATO biztonságához, a kollektív védelem garanciájához, azt azért így kell lemérni, nem politikai pamfletek meg nyilatkozatok terén" - vélekedett. A miniszter végül kiemelte, hogy Magyarország megbízható szövetségesként továbbra is arra fókuszál, hogy a NATO erős legyen, és ne sodródjon bele az ukrajnai háborúra.
    

Majd utóbbi szempontból veszélyesnek nevezte azt az elfogadásra váró döntést, amelynek értelmében a szövetség Ukrajnát támogató missziót indít a fegyverszállítások és a katonai kiképzés koordinálására. "Itt egyértelmű megállapodást kötöttünk, a mostani főtitkár és a leendő is vállalta, hogy ezt önmagára nézve is kötelezőnek tekinti: magyar katona ilyen műveletben nem vesz részt, Magyarország területét ilyen műveletekre nem használhatják, magyar költségvetési forrást erre nem fordíthatnak" - sorolta.
    

Illetve Magyarország kimarad az Ukrajna számára létrehozott hosszú távú finanszírozási alapból is. "És nem csak azért tartom ezt veszélyesnek, mert borzasztó sok pénzről van szó, hanem a szemlélet miatt is. Tehát ha valaki hosszú távú finanszírozási tervet állít fel egy háború esetében, abból az következik, hogy arra gondol, hogy az hosszan fog tartani, és itt ez a probléma" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com