Szijjártó: történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP

Történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.Szijjártó Péter a videóban köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson. "Nagyon köszönjük a bizalmat, amit kaptunk a tegnapi napon" - fogalmazott a tárcavezető.
    

A miniszter köszönetét fejezte ki a határon túli szavazóknak is, azoknak, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek "ezen a sorsdöntő" parlamenti választáson, amely "nemzetünk jövőjét hosszú távra meghatározza". Hozzátette, nemcsak a kormánypártok támogatottságában született rekord, hanem a határon túli magyarok szavazatainak számában is, hiszen 315 ezren voksoltak, ami a duplája a 2014-ben leadott szavazatoknak, és 50 ezerrel haladja meg a 2018-as szavazatszámot.
    

"Mi kiállunk a határon túl élő magyar honfitársainkért, a határon túl élő magyarok számíthatnak ránk, számíthatnak az anyaországra, mint ahogyan az anyaország is számít rájuk, például ilyen fontos döntések meghozatalakor" - hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter úgy értékelte, vasárnap a béke vagy háború kérdésében kellett döntést hozni, és a magyar nemzet világos választ adott: a békét és a biztonságot választotta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com