Szijjártó: új politikai helyzet van Európában, megbomlott a status quo

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Új politikai helyzet van a kontinensen, megbomlott a status quo az európai parlamenti (EP-) választások nyomán - mondta Szijjártó Péter a nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó tagállami miniszterek hétfői brüsszeli ülésének szünetében.Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy mindenképp új helyzet áll elő, ugyanis a következő ciklusban nem lesz elég összeülnie a két legnagyobb frakció, a néppártiak és a szociáldemokraták vezetőinek, hogy megkössék a maguk megállapodásait, a fő választóvonalak pedig nem a pártcsaládok között, hanem ügyek mentén fognak húzódni, leglátványosabban a migráció területén.

    
Rámutatott, hogy mától hatalmas viták kezdődnek az Európai Unióban a jövőt illetően, először személyi, majd tartalmi kérdésekben. Mint hangsúlyozta, a magyar kormány egyik csúcsjelöltet sem tartja alkalmasnak arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, azonban reméli, hogy a tárgyalások során felmerülnek majd megfelelő személyek.
   

Szijjártó fontosnak nevezte, hogy a gazdasági növekedés motorját adó közép-európai térség is hangsúlyosan képviseltetve legyen az uniós vezetői tisztségekben, s leszögezte, hogy Magyarország csak olyan jelölteket fog támogatni, akik "az erős tagállamokra épülő erős EU-ban hisznek, készek arra, hogy az elsőbbséget a keresztény kultúrának biztosítsák, illetve nem megszervezni, hanem megállítani akarják a migrációt".
    

A máltai kormánypártot leszámítva a Fidesz nyert legnagyobb aránnyal az EU-ban, amelyet olyan, szintén erősen bevándorlásellenes pártok követnek, mint a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az olasz Liga - emelte ki. Hozzátette, hogy az Európai Néppártnak messze a Fidesz volt a legeredményesebb tagja, ráadásul a tagpártok között a harmadik legtöbb mandátumot adja, ezen tényt pedig szerinte figyelembe kell venni a pártcsalád jövőbeli politikai irányvonaláról szóló viták során.
    

A tárcavezető a tanácsülés témájáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy Magyarország "természeténél fogva ellenérdekelt bármiféle kereskedelmi háború kirobbanásában és mindenfajta korlátozó intézkedés bevezetésében", az ország versenyképes, így érdeke is, hogy minél szabadabb legyen a világgazdaság, ettől nincs semmi félnivalója.
    

Úgy vélekedett, hogy az EU nem képes elég gyorsan alkalmazkodni a világgazdaság folyamatos változásaihoz, ezért erőteljes reformokra lesz szükség. Lehetetlennek nevezte, hogy hosszú évekig tart megkötni és hatályba léptetni bizonyos szabadkereskedelmi szerződéseket, márpedig ezek számát jelentősen növelni kellene.
    

A transzatlanti kereskedelmi konfliktussal kapcsolatosan elmondta, az Európai Bizottság illetékes tagja arról számolt be, hogy Washingtonnak nem áll szándékában tárgyalni az ipari vámok lebontásáról, ami Szijjártó szerint nagy baj, de nem meglepetés, hiszen erről beszélt az amerikai elnök, aki "arról híres, hogy végrehajtja a választási ígéreteit".
   

"Az elején kevesebb hisztire lett volna szükség, akkor talán jobban állhatnánk" - fogalmazott, aláhúzva, úgy kell tárgyalni, hogy az ne mérgesítse el a viszonyt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com