Szijjártó: újabb két magyar mentőcsapat ért Törökországba, már 21 túlélőt kimentettek

Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, közöttük öt gyereket - jelentette be a tárca közleménye szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető arról számolt be a győri repülőtérről bejelentkezve, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és az Életjel Mentőcsoport munkatársai mellett mostanra a Református Szeretetszolgálat, illetve a Katolikus Karitász felkérésére és támogatásával a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet szakemberei is a helyszínen vannak.
    

A hét magyar mentőcsapat összlétszáma immár 156 fő, a munkájukat 28 kutya segíti - mutatott rá. Jó hírnek nevezte, hogy a magyar alakulatok már 21 túlélőt, közöttük öt gyereket kimentettek a romok alól, és reményét fejezte ki, hogy további túlélőket is találni fognak. "Most is folyamatban van több olyan mentés, ahol a keresőkutyák túlélőt jeleztek. Sok esetben a romok mennyisége és mérete miatt ez a munka komplex feladat, és hosszú időt vesz igénybe, de reméljük, hogy ez a 21-es szám még a következő órákban és napokban is növekedni fog" - tudatta.
    

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy nagyjából 60 órával ezelőtt következett be a földrengés, így most kritikus időszakról van szó a túlélők utáni kutatásban. "A magyar mentőcsapatokra büszkék vagyunk. Köszönjük szépen a munkájukat, nagyra becsüljük azt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket.
    

Kitért arra is, hogy az Ankarai Egyetem hungarológiai tanszékének hallgatói és tanárai is önkéntes tolmácsolási szolgálatot ajánlottak fel, ami rendkívül fontos a mentési munkálatok sikeres koordinálása érdekében. Legfrissebb tájékoztatásában a miniszter kiemelte, hogy a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban edzőtáborozó labdarúgói jól vannak, ahogyan az a tizennyolc magyar állampolgár is, aki a katasztrófa sújtotta területeken tartózkodott.
Továbbá közölte, hogy Szíriában is 2500 fölé nőtt a rengés halottainak száma, és ott rendkívüli kihívást jelent a sérültek ellátása.
    

"Ennek a munkának a támogatása érdekében biztosítottunk 50 millió forintos segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, amely a mobil klinikáit a katasztrófa sújtotta területeken állítja fel annak érdekében, hogy a rendkívül nehéz körülmények közepette is biztosított legyen a sebesültek egészségügyi ellátása" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com