Szijjártó: világos különbséget kell végre tenni menekültek és migránsok között

A nemzetközi közösségnek végre egyértelmű különbséget kell tennie menekültek és migránsok között, ez segítené a bevándorlási válság megoldását világszerte - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) végrehajtó bizottsági ülésén kiemelte, hogy Magyarország kettős biztonsági kihívással néz szembe: keletről a szomszédos Ukrajnában dúló háború minden súlyos következményével, délről pedig az egyre erősödő illegális migrációs nyomással.
    

Szavai szerint hazánk esete példázza, hogy milyen fontos különbséget tenni a menekültek és migránsok között, ami ha végre megtörténik, nagy segítség lehet a bevándorlási válság megoldásában világszerte. Leszögezte, hogy ezen distinkció alapja a nemzetközi jog, amelynek értelmében ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni, azonban nincsen joga akár tucatnyi biztonságos államon keresztülmenni, amíg el nem éri az általa kiválasztott helyet.
    

"A nemzetközi jog csak az első biztonságos országról szól, és nem szól a másodikról, a harmadikról vagy a tizedikről" - fogalmazott. Szijjártó Péter a felszólalásában tökéletes példának nevezte ezen szempontból Magyarországot, ahova több mint egymillióan érkeztek Ukrajnából a háború kezdete óta, és minden menekült számára egyenlő hozzáférést biztosítottak az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, illetve segítik a munkába állásukat.
    

Ezzel szemben - mint mondta - ami a déli határon zajlik, az "botrányos", minthogy az oda érkezők már több biztonságos országon is átkeltek a nemzetközi jog megsértésével, így tehát ők nem is tekinthetők menekültek. Ráadásul illegálisan át akarnak lépni a magyar határon is, ami bűncselekmény - tudatta. "Aki messziről jön, és megsérti a határunkat, magától értetődően illegális bevándorlónak tekintendő" - közölte, arra is kitérve, hogy tavaly mintegy 275 ezer, idén eddig pedig 150 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak.
   

Továbbá "botrányosnak" minősítette, hogy egyes migránsok és embercsempészek mostanra automata fegyverekkel szerelkeztek fel, s nem csak egymásra, hanem a határőrökre is több esetben rálőttek. "Ez elfogadhatatlan, nem tolerálható, ahogy az sem, hogy egyes politikusok szerint ezt el kellene tűrnünk" - jelentette ki. A miniszter úgy vélte, hogy Európában ezeket a bevándorlóhullámokat többnyire azok az intézkedések fűtik, amelyek bátorítják az érintettek útnak indulását, táplálják az embercsempészek üzleti modelljét és azon joguk feladására kényszerítenek szuverén országokat, hogy maguk hozzanak döntést arról, ki léphet a területekre és ki nem.
    

Hangsúlyozta: ehelyett a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítani, és megfelelő körülményeket kellene teremteni az emberek helyben maradására. Végül arra figyelmeztetett, hogy a kötelező elosztására vonatkozó kvóták támogatói az Európai Uniót egyfajta mágnessé tennék a migránsok számára. "És mind ismerjük a következményeket. Párhuzamos társadalmak jöttek létre, fokozódik a terrorveszély, illetve a modernkori antiszemitizmus is erősödik Európa nyugati felén" - sorolta.
    

"Világos különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. Minden menekültet segítenünk kell, első biztonságos országként így is teszünk, de eközben meg kell állítanunk a migránsokat" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com