Szilágyi: a diaszpórában élő magyar közösségek szoros kapcsolatban vannak az anyaországgal

A diaszpórában élő magyar közösségek és az anyaország kapcsolatának szorosabbá válására hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Győrben, a Széchenyi István Egyetemen hétfőn.2010 előtt nem volt valós kapcsolattartás a diaszpórában élő magyar közösségek és az anyagország között, mára viszont - a közösségekben élők és a nemzetpolitikai államtitkárságon dolgozók munkája révén - sokkal szorosabbra fonódtak a szálak, "megvannak a kapcsolódási pontok" - mondta Szilágyi Péter a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítók 22. továbbképzésének nyitóünnepségén.
    

Emlékeztetett: a diaszpórában 2,5 millió, a Kárpát-medencével együtt összesen 15 millió magyar él a világban. A diaszpórában élők számára a nemzetpolitikai államtitkárság komplex programcsomagot indított az elmúlt években, amelyben a fiataloknak szóló táboroztatási program mellett a szervezeteknek nyújtott pályázatok, valamint különböző szakmai és módszertani képzések is szerepelnek - közölte.
    

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a péntekig tartó továbbképzés azért fontos a hétvégi iskolákban tanítók számára, mert nem mindegy, milyen eszközeik vannak a magyar nyelv, kultúra és történelem tanítására. Az idei továbbképzésre a nyugat-európai országok mellett Argentínából, Ausztráliából, Chiléből és Kanadából is érkeztek tanítók - mondta.
    

Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora arról beszélt, hogy a továbbképzést a koronavírus-járvány miatt online formában tartották meg az előző két évben.  A képzésen szakmai módszertani újításokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, valamint tapasztalatot is cserélhetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com