Szilágyi: az MSZP és a Fidesz összefogott a Jobbik ellen

A Jobbik értékelése szerint az MSZP-nek és a Fidesznek is az a célja, hogy utóbbi kormányon maradjon. Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypárt közpénzzel is hajlandó támogatni a szocialistákat, hogy megerősödjenek, a két párt retteg attól, hogy a Jobbik kormányra jut, és el akarják kerülni az elszámoltatást. A jobbikos politikus az összefogásra példaként hozta, hogy a kormány lapszámonként több millió forinttal "pénzeli a baloldal napilapját, a Népszavát".


"Az elvtelenség netovábbja, hogy a brüsszeli helytartók hazai szócsöveként funkcionáló lap egy meggyőződésével teljesen ellentétes, demagóg propagandának biztosít egész oldalas felületet" - fogalmazott Szilágyi György, hozzátéve: miközben a kormány a metróbotrány felgöngyölítéséről beszél, annak a lapnak is fizet, amelynek közvetett tulajdonosa, Puch Laszló az OLAF-jelentés szerint 331 millió forinthoz jutott a Siemenstől.


Szilágyi György feltételezése szerint a következő nemzeti konzultáció tájékoztató kampányából is jut majd pénz az újsághoz. A jobbikos politikus közölte, igazoltnak érzi az MSZP-ből távozott Demeter Márta szavait, miszerint a szocialisták feladták, hogy 2018-ban leváltsák a Fideszt, a párt vezetői a túlélésre játszanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com