Szilágyi Péter: az identitás erősítése, a külhoni családok és a szülőföldön maradás támogatása áll a nemzetpolitika középpontjában

Az identitás erősítése, a külhoni magyar családok segítése és a szülőföldön maradás támogatása áll a magyar nemzetpolitika középpontjában - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Martonvásáron, a Kisebbségvédelem Európában címmel tartott nyári egyetem megnyitóján.Szilágyi Péter előadásában hangsúlyozta: a magyar kultúra és oktatás terén 1,1 milliárd forintból háromezer szervezetet, csaknem 200 millió forintból pedig mintegy háromszáz ifjúsági szervezetet és mintegy 250 millió forintból 260 magyarországi település 300 külhoni magyar településsel közösen megvalósított programját támogatta az anyaország.

    
Arról is beszélt: a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban 38,6 milliárd forintból 150 új óvoda és bölcsőde épül, és több mint 400 intézmény újul meg. Emlékeztetett: 2018-ban a külhoni magyar családok évét is meghirdették, melynek keretében egymilliárd forintot fordítanak a külhoni magyar családok támogatására, valamint az év elejétől az anyasági támogatást és a babakötvényt is elérhetővé tették a külhoni magyarok számára. Kitért arra is, hogy a Petőfi Sándor- és a Kőrösi Csoma Sándor-programban egyaránt növelték az ösztöndíjasok számát.
    

A helyettes államtitkár előadásában arra is rámutatott: egyre nagyobb szerepet kell szánni a kisebbségi jogvédelmi intézkedéseknek. Szilágyi Péter indoklásként felidézte: a közelmúltban a román bíróság öt év börtönre ítélte a terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistákat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, elutasították a katolikus egyház keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében, a Bánffy-családnak 2007-ben visszaszolgáltatott több mint 9000 hektárnyi erdő újra a román állam tulajdonába került, a Maros megyei önkormányzat elnöke pedig csaknem hárommillió forint értékű bírságot kapott székely zászló kitűzése miatt.
    

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a nyári egyetemet megnyitó köszöntőjében felidézte: a rendszerváltozás idején a nemzetpolitikával foglalkozók felismerték, hogy a külhoni magyarság fennmaradásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia. Az autonómiai törekvések megvalósulásáig pedig megélhetést és jogbiztonságot kell nyújtani a külhoni magyarok számára - tette hozzá.
    

A Kisebbségvédelem Európában című, a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által hetedik alkalommal megrendezett nyári egyetemen Martonvásáron péntekig többek közt szó lesz az elmúlt huszonöt év kisebbségvédelmi erőfeszítéseiről, az Európai Parlamentben folyó kisebbségvédelmi munkáról, a Minority SafePack kezdeményezésről, és több aktuális külhoni témáról is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com