Szili Katalin: csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának megéléséhez

Csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez, az identitás teljes körű megélése pedig megmaradásukhoz - hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az MTI-hez hétfőn, a székely szabadság napján eljuttatott közleményében.Az Országgyűlés volt elnöke felidézte: a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben nyilvánította március 10-ét a székely szabadság napjává, az 1854-ben ezen a napon kivégzett székely vértanúk emlékére.

"A székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés, de az összetartozás kifejezésének napja is. Egyben a tudatos, közös fellépésé a nemzeti identitás megőrzése érdekében, az önigazgatás megteremtése jegyében" - mutatott rá.

Szili Katalin kiemelte: a mai nehéz időkben sem adhatjuk fel a magyar közösség számára a szülőföldön való boldogulás és gyarapodás elősegítését, annak biztosítását célzó stratégiai célokat.

"Az európai példákból, történelmi örökségünkből, saját nemzeti sorsunkból megtanultuk, hogy az önazonosságunkat kiteljesítő önigazgatás megvalósítása nem maga a cél. Nem csak egy olyan pont térben és időben, amelyet a közösség egyszer csak elér, hanem a jó gyakorlatok megvalósításának sora, napi szintű rutin a közösség, a családok, az egyének érdekképviseletében, jólétének biztosítása érdekében" - fogalmazott.

A főtanácsadó rögzítette: ezen a napon a közösségeink megmaradását alapfeltételként biztosító szabadságra kell irányítani a figyelmet. "Mert csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez, a megmaradásuk biztosításához" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

Hetven forintért?

Hetven forintért?

Nem több, mint hetven forintért és dohányért vertek össze Mezőkövesden egy fiatalembert azok az útonállók, akikkel szemben a rendőrség rablás miatt folytat eljárást.

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűleg az egyik szobában történt robbanás okozhatta a három halálos áldozatot és huszonhét sérültet követelő, Budakeszin péntekre virradóra történt háztüzet - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Biztosítjuk

Biztosítjuk

A békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogot a rendőrség mindenki számára biztosítja a jogszabályi keretek között.

Tartozásból zsarolás

Tartozásból zsarolás

Erőszakkal és fenyegetéssel próbált pénzhez jutni egy 50 éves férfi Komárom-Esztergom vármegyében.

Megtalálták a Dunában egy tíz éve eltűnt paksi férfi autóját, benne egy holttesttel

Megtalálták a Dunában egy tíz éve eltűnt paksi férfi autóját, benne egy holttesttel

Több mint tíz éve eltűnt autót emeltek ki a napokban a Dunából Paks térségében; az autó utasterében egy holttest volt - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com