Szili Katalin: emlékeznünk kell a harminc éve Marosvásárhelyen történtekre

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta a harminc éve az erdélyi Marosvásárhelyen történt - Fekete márciusként elhíresült - magyarellenes események kapcsán Szili Katalin nemzetpolitikáért felelős miniszterelnöki megbízott, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.Harminc éve, 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt. Szili Katalin az új koronavírus okozta helyzetre is utalva azt hangsúlyozta: "ha nem is együtt, de egyénenként otthonainkban mégis szükséges visszatekintenünk a három évtizeddel ezelőtti márciusi történésekre".

    
Úgy folytatta: "fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik életüket, egészségüket adták és küzdöttek azokban a napokban a magyarok elleni provokációval szemben". Szili Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy azóta felnőtt egy újabb generáció, "akiknek ismerni és tudni kell, hogy az európai alapelvek betartása csak akkor lehet teljes, ha a szülőföldjükön kisebbségben élő közösségek számára az identitás kiteljesítése, megélése és az önigazgatás lehetősége biztosított".
    

A nemzeti önazonosság megőrzésének alapja az anyanyelvi oktatás és az ehhez szükséges intézmények fenntartása, az autonómia különböző formáinak a nemzetközi szabályok és modellek szerinti megvalósítása - szögezte le a politikus. Szili Katalin a szülőföldön való boldogulás, gyarapodás feltételének a békés párbeszédet nevezte, amelynek kialakítása - mint fogalmazott - "továbbra is közös feladatunk".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com