Színpadról szolgálatba

Egyik álmát váltotta valóra Gábor László, aki 28 év színészi karrier után zsarunak állt. A legtöbben úgy gondolják, az ember életének irányát fiatalon kell meghatározni. De az őrmester példája is bizonyítja, a hivatás nem kor kérdése, hanem a szívé.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense színészi karriert cserélt egyenruhára, hogy megvalósítsa egyik álmát.

– Eljátszottam minden szerepet, amit szerettem volna. Életem talán legnehezebb és legfantasztikusabb főszerepében, A király beszéde című drámaelőadásban VI.

Györgyként búcsúztam a színpadtól. Ebben az alakításomban benne volt minden tudásom, amit az elmúlt évtizedekben elsajátítottam. Elhagytam a porondot, ami nagyon sok sikert és elismerést nyújtott számomra. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy egy merőben más szerepben próbáljam ki magam – idézte fel a már egyenruhás zsaru.

Két évvel ezelőtt beiratkozott a Körmendi Rendvédelmi Technikum járőrképzésére, majd tíz hónappal később már őrmesterként szolgált a zalai állományban. A színpadot elhagyta ugyan, de a tehetségét nem. Ma már a kommunikációs szakterület munkáját segíti művészi vénájával.

– Szeretem a munkámat, a kollégáimat. Jó érzéssel jövök be dolgozni, mert változatos, érdekes feladataink vannak. Korábban nem is gondoltam, hogy egy sajtós beosztás ilyen sokrétű helytállást igényel – mondta az őrmester.

A tiszthelyettes rendszeresen fellép rendőrségi rendezvényeken: a saját maga által írt verseit szavalja, vagy épp egyszemélyes jelenteket ad elő, hogy mosolyt csaljon a közönség arcára. Néhány napja a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság tagjait lepte meg produkciójával. Emellett kreatív tartalomkészítőként is jeleskedik, videókat szerkeszt, fotóz és aktívan segíti kollégái munkáját.

Gábor László különleges életútja és szolgálata példaértékű. Megmutatja, hogy a rendőri hivatás nemcsak az erőről és a törvényről szól, hanem emberségről, érzékenységről, az álmaink iránti hűségről és a szívről is.

SZNOPEK VERONIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

Gábor László őrmester

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com