Szita Károly: emelkedhet a polgármesterek illetménye

A polgármesterek illetményének emelését kezdeményezte október 1-jétől a közigazgatási és területfejlesztési miniszter egy az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatban - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerdán az MTI megkeresésére.Szita Károly (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy Navracsics Tibor a kedd éjjel a parlament honlapján megjelent iromány szerint azt javasolja, hogy a főpolgármester az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset 6-szorosának, megyei jogú város polgármestere és fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere a 4,5-szeresének, a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnöke a 4-szeresének megfelelő illetményt kapjon.

A többi településvezető javadalmazását a lakosság számától függően sávosan határoznák meg, a szorzó a 30 ezer lakosnál népesebb település polgármesterénél 3,5, az 500 lakosnál kisebb település vezetőjénél 1,25 lenne. A Kaposvár polgármesteri tisztségét is ellátó Szita Károly megjegyezte, hogy a bérrendezést ő kezdeményezte a miniszternél.

A kormány nagyon jelentős bérfejlesztési programokba kezdett az elmúlt években: nőtt a minimálbér, a garantált bérminimum, nőttek az ágazati bérek, a pedagógusoké és mások mellett az egészségügyben dolgozóké is, és ez a következő években is folytatódik - mondta. Ez azonban olyan helyzetet teremtett, hogy az önkormányzati intézményvezetők bére sok esetben meghaladja a polgármesterét - tette hozzá.

A kormánypárti politikus indoklása szerint a polgármesterek sok esetben több milliárd forintból gazdálkodó települések élén állnak, óvodák, bölcsődék működéséért, a tömegközlekedés biztosításáért, parkok üzemeltetéséért, kultúráért, sportért felelnek, a javadalmazásuknak pedig ki kell fejezniük a tisztség ellátásával összefüggő társadalmi felelősséget.

Szita Károly utalt arra, hogy a polgármesterek javadalmazásáról szóló hatályos szabályozás fix összegben állapítja meg a településvezetők illetményét, tiszteletdíját, de az nem igazodik sem az államtitkári, sem más állami tisztségviselő illetményéhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com