Szita: ne feledjük Szent István bölcsességét!

Ahhoz, hogy a következő ezer év is magyarokkal, békességben és dicsőségben teljen e tájon, nem szabad felednünk Szent István bölcsességét, miszerint cselekvés előtt kérdezzük meg atyáinkat és gyermekeinket - mondta Kaposvár polgármestere a somogyi megyeszékhelyen kedden.Szita Károly (Fidesz-KDNP) a város augusztus 20-ai ünnepségén úgy fogalmazott, a szent király azzal, hogy végképp eldöntötte, népünk a keresztény világhoz csatlakozik, ezernél is több évre biztosította helyünket, létünket az európai forgatagban.

    
Tudta, amit mások nem, hogy "amikor a jelenről döntesz, kémleld a múltat, jövőt, a tegnapot és a holnapot", kérdezd atyáidat és gyermekeidet, mert így fonódik egybe közösségünk sorsa nemzedékről nemzedékre - közölte. Kiemelte, hogy a nemzet közösség.

Örömteli érzés tartozni valahova, megérteni a nyelvet, amit más beszél, amelyen édesanyánk szól hozzánk, és örömteli, amikor együtt örülhetünk egy világsikernek, összekapaszkodva, könnyeinkkel küszködve, himnuszunk hallatán, vagy százezreket látni imádkozni Csíksomlyón, hallgatni a déli harangszót, amely tudatja a világgal: "igen, mi védtünk meg benneteket a pusztulástól" - fogalmazott.
    

Ott van a közösségben minden magyar férfi és nő, velünk élő, kisebbségi sorsot magáénak tudó polgár, s azok a magyarok, akiket máshova vetett a sors, a jó- vagy a balszerencse - mondta a polgármester, hozzátéve, Szent István ünnepén a világban bárhol élő magyarok mellett a harmincnál több emberöltő magyarjaira is gondolunk.
    

A fiatalokhoz szólva kitért arra: "ezt az ünnepet is el akarták venni tőlünk, nem is olyan rég nem lehetett szó Szent Istvánról, a keresztény magyar állam megalapításáról". Szita Károly - Radnóti Miklós Nem tudhatom című versére utalva - azt mondta: nekünk nem térkép e táj, ez a mi hazánk, a mi földünk, ezek a mi templomaink, a kultúránk, a hagyományaink.
  

"Ezt a sok mindent, ezer év felhalmozott kincsét nem engedjük, nem adjuk soha, sem betolakodóknak, sem hazudozóknak, sem hódítóknak, sem bárki másnak, mert ez a gyermekeinké, családjainké, közösségeinké, s ahogy Hunyadi karddal, mi elszántsággal és szorgalommal védjük a Kárpát-medencei örökséget az eljövendő magyarjainak" - hangoztatta.
    

A polgármester szólt arról, hogy zajlik a város néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István-program, amely a 21. századi Kaposvár megteremtését, az ott élők jólétét szolgálja. Kiemelte, hogy utak, járdák épülnek, új sportcsarnok és uszoda létesült, rekonstrukció alatt áll a Csiky Gergely Színház, parkok, óvodák, iskolák, s egyebek mellett orvosi rendelők, hivatali épületek újulnak meg.
    

"Történelmi időket élünk, példátlan mértékben gazdagíthatjuk városunkat, ezért legyenek büszkék, mert keveseknek adatik meg, hogy ilyen időkben cselekedhetnek" - mondta az egybegyűlteknek. Szita Károly felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ha köveket rakunk egymásra, abból csak halmok lesznek. Egy várost a közösség építi, a falakat - ahogy a családot és a nemzetet is - a szeretet, a tisztelet, az egymásért érzett felelősség tartja meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com