Szlovák katonai kontingens érkezett a Balaton 2015 gyakorlatra

Szlovák katonai kontingens érkezett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére való felkészülését szolgáló Balaton 2015 közös kiképzésre, a 21 fős egységet vasárnap fogadták a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában.

Drót László laktanyaparancsnok köszöntőjében elmondta, az október 15-én kezdődött és december 15-ig tartó Balaton 2015 gyakorlat célja a magyar, cseh, szlovák katonák kiképzése a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését segítő logisztikai feladatok ellátására.

lt

A közös kiképzésen október közepétől a magyar állománnyal közösen vesz részt egy 21 katonából álló cseh logisztikai egység, hozzájuk csatlakozott most a szlovák kontingens tizenegy haditechnikai eszközzel, amelyek hatvan tonna anyag, száz ember és nyolc köbméter ivóvíz szállítására képesek - tudatta az ezredes.

A Balaton 2015 hadgyakorlatra vezényelt szlovák egységet katonai felderítők, logisztikai specialisták és híradástechnikai személyzet alkotja, továbbá olyan katonák is, akik lélektani ismereteket is igénylő műveletekre szakosodtak.

A migránsválság miatt megszaporodott határvédelmi feladatok ellátását segítendő Szlovákia október közepén már küldött egy ötvenfős rendőri egységet Magyarországra.

Az egység tagjai a magyar-szerb határon teljesítenek szolgálatot, előzetes tervek szerint egy hónapon át, a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) között született megállapodás alapján. Szombattól pedig egy szintén ötvenfős cseh rendőri egység is részt vesz a magyar-szerb határ ellenőrzésében.

A V4-ek megállapodása alapján Szlovákia, Csehország és Lengyelország összesen 170 rendőrt és katonát küldött vagy küld Magyarország déli határai védelmének megerősítésére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com