Szobrot állítottak Kratochvil Károlynak Balatonszepezden

Kratochvil Károly példája azt üzeni utódainak, hogy Magyarország függetlensége és biztonsága nem őrizhető meg erős honvédség nélkül - hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Balatonszepezden, ahol szobrot állítottak a tábornoknak.Németh Szilárd avatóbeszédében kiemelte: a mai honvédek sokat tanulhatnak Kratochvil Károlytól, ki állhatatosságának és céltudatosságának köszönhetően hazahozta ezredét a front és a Monarchia összeomlása után. Bár fel kellett adnia a harcot, a magyar lelkekben elért győzelme vitathatatlan - fűzte hozzá.

    
Felidézte, hogy Kratochvil Károly édesapja, Kratochvil József 1848-ban honvédtüzérként harcolt a magyar szabadságharcban. Rátermettségét bizonyítja, hogy folyamatosan haladt felfelé a ranglétrán, a császári-királyi hadseregben tiszti rangot kapott, az 1866-os custozzai csatában már századparancsnokként harcolt. Kratochvil Károly a családi hagyományt követve katonai pályára készült, emellett pedagógusként is tevékenykedett. 1909-től a habsburgok magyarországi ágánál főhercegek  nevelését irányította.
    

1914-ben saját kérésére osztották be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredhez és az 1918 végén létrejött székely hadosztály élén is bátorságról tett tanúbizonyságot. 1923 és 1924 között a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt, élete utolsó éveiben Balatonszepezden találta meg nyugalmát - mondta Németh Szilárd.
    

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte: Kratochvil Károly vezette az első világháború végén szerveződött katonai alakulatot, amelynek célja Erdély és Székelyföld megmentése volt. "Balatonszepezden annak a Kratochvil Károlynak állítunk emléket, aki a legszebb példát mutatta önfeláldozásból és hazaszeretetből, aki a legképtelenebb körülmények között törekedett csapatai felfegyverzésére, megpróbált igazodni a koránt sem egyértelmű politikai viszonyokhoz, miközben egy cél vezérelte, Erdély védelme" - mondta Szász Jenő.
    

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, Kratochvil Károly sokat tett azért, hogy Magyarország ma szabad, erős, büszke európai országként élhessen. Ha a múlt hőseit nem feledjük, mindig lesznek újak - fogalmazott. Kratochvil Károly (1869-1946) egykori háza előtt felállított bronz mellszobrának talpazatán "a legendás székely hadosztály parancsnoka, vezérkari ezredes, tábornok" felirat olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com