Szociális városrehabilitációs program zárult le Pécs keleti részén

A helyiek életlehetőségeinek javítása és felzárkóztatása érdekében kétszázmillió forintból zajló városrehabilitációs program zárult le Pécs szegregációval érintett területein, a keleti városrészben - közölte az önkormányzat az MTI-vel.A helyhatóság közleménye szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával zajló projekt célja az volt, hogy a leszakadó városterület lakosságának életlehetőségei javuljanak, a szegregációval veszélyeztetett városrészek hátrányai mérséklődjenek, az ott élők felzárkózásának támogatása pedig modellértékű programok segítségével történhessen meg.
    

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak közreműködésével a program keretében - egyebek mellett - szociális munkát végeztek, közösségi rendezvényeket tartottak, munkaerőpiaci, lakáskísérési és egészségügyi szolgáltatásokat nyújtottak, klubfoglalkozásokat tartottak a helyiek számára. A szeretetszolgálat összesen 2179, ebből egyéni fejlesztési tervvel 172 főt ért el, 187 közösségfejlesztési eseményt tartott, lakáskíséréssel pedig 21 családot ért el.
   

A másik közreműködő szervezet, a pécsi Ifjúságért Egyesület elsősorban a fiatalabb korosztály tagjainak szervezett programokat, s segítette őket hasonló szolgáltatásokkal, míg a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat a projekt időtartama alatt heti rendszerességgel hagyományőrző táncházat tartott, amelynek eredményeképpen kulturális egyesület is alakult - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

http://ujhazak.com