Szőcs Géza: az '56-os generáció vívta ki számunkra a szabadságot

A Szovjetunió széthullása 1956-ban kezdődött Budapesten, ahol "halálos sebet kapott a birodalom" - jelentette ki Szőcs Géza költő-politikus a kiskunmajsai 56-os ifjúsági tábor résztvevőinek tartott szombati előadásában.Szőcs GézaAzt mondta: mindazok, akik az 1989-es kelet-európai változások tanúi, részesei, haszonélvezői lettek és a később születettek elsősorban annak köszönhetően válhattak szabaddá, hogy 1956 őszén, Budapesten fegyvert fogott a Corvin köz népe.

A költő, a milánói világkiállításon való magyar részvétellel kapcsolatos koordinációért felelős kormánybiztos beszélt az 1980-as évek romániai diktatúrájáról is, amikor néhány erdélyi fiatal szembefordult "a Ceausescu-féle rémálommal".

Rettenetes és szörnyű volt az a rendszer, ahol "állandó kiszolgáltatottságban éltünk" - jellemezte a korszakot a marosvásárhelyi születésű költő, aki szerkesztője volt az Ellenpontok című szamizdat kiadványnak, amiért később többször is letartóztatták.

Szerényebb módját választották az ellenállásnak - tette hozzá. "Igazából nem akartuk fölforgatni a rendszert, hanem csak bírálatokat fogalmaztunk meg a tarthatatlan állapotokról" - mondta az előadó. Szőcs Gézát és társait a Securitate, a román államvédelmi hatóság 1982-ben letartóztatta.

A költő-politikus kérdésre válaszolva úgy vélekedett: többféle szabadságfogalom létezik, és értelmezés kérdése, hogy kivívott, óhajtott vagy ajándékba kapott szabadságról beszélünk-e. A magyar társadalom 1989 óta mintha nem tudott volna élni az ajándékba kapott szabadsággal, úgy, ahogyan azt az '56-os generáció, "amely lényegében kivívta számunkra a szabadságot", képzelhette - mondta Szőcs Géza.

Véleménye szerint az a generáció, amely '89-ben egyik napról a másikra szabaddá lett - és ezért a változásért jóformán semmit sem tett -, még csak meg sem élte mindezt katartikus élményként, hozzátéve, ezért nincs például az utolsó szovjet katona kivonulásának "jelentős esztétikai lenyomata" például egy képzőművészeti alkotásban vagy egy regényben.

A Pongrátz Gergely Alapítvány tizenhatodik alkalommal szervezte meg a fiatalok történelmi táborát Kiskunmajsán. Az 56-os ifjúsági tábor létrehozója Pongrátz Gergely (1932-2005), a Corvin közi harcok egyik irányítója volt, akit a tábor közelében álló Kapisztrán Szent János kápolnában temettek el.

A kápolnát az Pongrátz Gergely 1956 áldozatainak emlékére építtette. Az idei táborba is érkeztek diákok a Felvidékről, Délvidékről és Erdélyből.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com