Szócska: emelik az alapellátásban dolgozók finanszírozásának összegét

Még az idén hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátásban dolgozók finanszírozására fordítható összeget - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

szmSzócska Miklós közölte, béremelésben részesülnek majd a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok. Annak érdekében, hogy a védőnők mindenképpen kapjanak béremelést, külön jogszabályt alkotott az államtitkárság - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az alapellátásban dolgozó háziorvosoknál valószínűleg a finanszírozást fogják megemelni, amiből bért tud majd fizetni az orvos. A kifizetések technikájáról azonban még egyeztetnek.

Szócska Miklós emlékeztetett arra, hogy szeptemberben mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg januárig visszamenőlegesen a béremelését. Ez nagyjából 30 milliárd forintot tesz ki.

Úgy vélte, hogy – mint eddig - a további béremelésnek is meglesz a fedezete. A jövedéki és a népegészségügyi adókból befolyó összegből teremtik elő a bérfejlesztéshez szükséges forrást.

A béremelésnek és a szakorvosok által igénybe vehető különböző ösztöndíjaknak köszönhetően jelentősen csökkent az orvosok kivándorlása - mondta Szócska Miklós.

Az egészségügyért felelős államtitkár bízik abban, hogy az ágazatban dolgozók látják, a kormány prioritásként kezeli az egészségügyet, és "régi adósságot" törlesztett a béremelésekkel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com