Szökött foglyot fogtak el a salgótarjáni rendőrök

Fogolyszökés miatt keresett, többszörösen büntetett előéletű férfit fogtak el a salgótarjáni rendőrök; a háziőrizetből megszökött 41 éves férfi alig 46 órán át élvezte a szabadságot – közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.Buda Gábor közölte: a Salgótarjáni Járásbíróság július 14-én rendelte el – vagyon elleni bűncselekmények miatt a büntetőeljárás lefolytatásáig – a férfi bűnügyi felügyeletét, és helyszínéül kérésére egy salgótarjáni ingatlant jelölt ki.

A férfi július 21-én, nem sokkal éjfél után levágta a csuklójára rögzített, mozgását nyomon követő eszközt, és összekészített csomagjával ismeretlen helyre távozott.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a szabotázsjelzést követően megkezdte a férfi keresését és elrendelte a körözését.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság járőrei július 22-én este Mátraverebélyben figyeltek fel a sötétben gyalogló férfira, akiben felismerték a körözött személyt. Lassítottak mellette a járőrkocsival, de a férfi a közeledő szolgálati autó láttán menekülni kezdett, ám az őt futva üldöző, helyismerettel bíró rendőrök elfogták és előállították.

A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a férfi letartóztatását, aki tovább növelte eddigi bűnlajstromát, és most már fogolyszökés, valamint rongálás miatt is felelnie kell – tette hozzá a szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com