Szolgáltatásért előre fizetni?!

Egy budapesti férfi különböző szolgáltatások ígéretével hónapokon át csalt ki pénzt a gyanútlan hirdetőktől vagy hirdetésre jelentkezőktől. Az ország számos pontján estek áldozatául.A Mátrix Projekt kapcsán hosszú hónapok óta hangsúlyozzuk, hogy az internet előnyei mellett számos veszélyt is rejt. Többen mégsem jártak el kellő körültekintéssel, és áldozatául estek egyazon online platformon ugyanannak a budapesti csalónak.

Egy Fejér vármegyei férfi elromlott mosógépéhez, míg egy Komárom-Esztergom vármegyei férfi meghibásodott gázkazánja javításához keresett szakembert.

A „mester” telefonos egyeztetést követően alkatrészvásárlásra előre utalást kért. Miután az összeget megkapta, elérhetetlenné vált. Egy siófoki lakos ablakcsere és redőnyjavítás miatt keresett szakembert a weboldalon. Az „ablakos” telefonon jelentkezett a munkára, amelyhez előleget kért, majd a több százezer forint átutalását követően elérhetetlenné vált. Hasonló módon járt egy borsodi nő is, aki gázszerelői szolgáltatást szeretett volna igénybe venni.

A megbeszélt munkadíjat megelőlegezve több mint ötvenezer forintot utalt a csalónak, aki nem teljesítette a munkát, és elérhetetlenné vált. Egy jóhiszemű székesfehérvári férfi több mint százezer forintot fizetett előlegként, hogy autója világítási problémáját megoldják. A telefonon megbeszéltek szerint átutalta az összeget az állítólagos szerelő bankszámlájára, ám ezt követően már nem tudta elérni őt. Egy másik esetben a csaló egy jászfényszarui lakossal állapodott meg karosszérialakatosi munkák elvégzésében, és több mint háromszázezer forintot kért előlegként. Az álszakember a munkát nem teljesítette, és a pénzt sem utalta vissza.  

A Mátrix Projekt keretében a székesfehérvári rendőrök kiderítették, ki csaphatta be a feljelentőket, és január 7-én előállították a 45 éves férfit budapesti lakcíméről, majd csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ismételten felhívjuk a figyelmet az online tér veszélyeire! A csalók folyamatosan újabb és újabb trükköket vetnek be, hogy a gyanútlan felhasználók pénzét megszerezzék. Kérjük, minden esetben legyenek óvatosak, ha magánszemély által kínált szolgáltatást vesznek igénybe! Ne utaljanak előre ismeretlennek, ha nincs hiteles referenciája, és a múltjáról sincs semmilyen információ! Kössenek írásos megállapodást vagy szerződést, amely rögzíti a szolgáltatás részleteit! A körültekintő magatartás segíthet elkerülni, hogy áldozatul essenek hasonló csalásoknak.

A témával kapcsolatban további hasznos információkat találnak a Kiberpajzs.hu oldalon.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com