Szombaton forgalomkorlátozások lesznek a pesti belvárosban

A mellrák elleni szombati rendezvény miatt péntek estétől vasárnap hajnalig lezárják a fővárosi Széchenyi István tér és a Széchenyi rakpart egy részét, a felvonulás útvonalán pedig szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

BKKA közleményben azt írták, hogy szombaton egész napos mellrákellenes rendezvény lesz a Széchenyi István téren, 13.30 és 15.30 között pedig felvonulást tartanak, amelynek résztvevői a térről indulnak és a Lánchíd, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, a Döbrentei tér, az Erzsébet híd, a Jane Haining rakpart és az Eötvös tér érintésével térnek oda vissza.

Emiatt péntek 22 órától vasárnap 4 óráig lezárják a Széchenyi István teret a Zrínyi utcától a Vigyázó Ferenc utca vonaláig, valamint a Széchenyi rakpartot az Arany János utcától a Vigyázó Ferenc utcáig, továbbá a felvonulás útvonalán szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani. A Széchenyi István tér déli körpályája kétirányú lesz a József Attila utca felől, így a felvonuláson kívüli időszakban váltakozva halad a forgalom a Lánchíd, illetve a József Attila utca felé.

A felvonulás miatti lezárás több autóbuszjáratot is érint, így péntek 22 óra és vasárnap 4 óra között egy-egy időszakra módosul a 15-ös, a 16-os és a 17-es villamospótló, valamint a 86-os, a 105-ös, a 115-ös, a 916-os és a 990-es autóbusz útvonala.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com