Szombattól újra járható a Thököly út a Dózsa György út és a Baross tér között

Befejeződik a fővárosban a Thököly út felújítása a Dózsa György út és a Baross tér között, az autósok szombattól ismét használhatják az útszakaszt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a DBR Metró Projekt Igazgatóság csütörtökön az MTI-vel.

BKKA közlemény szerint a beruházás során 322 méteres szakaszon kicserélték az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontották a kockakőburkolatot és a sínpálya maradványait is. A városközpont felé középen vezetett buszsávot, az úttest mindkét oldalán kerékpár-, a Dózsa György út irányában a jobb oldalon pedig parkolósávot alakítottak ki.

Az átadás miatt megváltozik a forgalmi rend: a Thököly út Dózsa György út-Baross tér közötti szakasza a Dózsa György út felől is elérhető lesz, a Rákóczi út felől viszont február 20-áig csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be. Járművel a Thököly utat a Kerepesi út-Baross téri átkötőút útvonalon lehet megközelíteni.

A gépjárművek mindkét irányban egy-egy sávon haladhatnak, a Baross térről ismét lehet balra kanyarodni a Fiumei útra, a Rottenbiller utcánál is el lehet fordulni balra a Baross tér felé.

A Baross téren tavaszig nem biztosítják az átkötést a kerékpársávhoz, azaz a KRESZ szabályai szerint a forgalmi sávokban közlekedhetnek a kerékpárosok.

Változások lesznek a tömegközlekedésben is: áthelyezik a 178-as busz végállomását a Verseny utcai torkolathoz, az ideiglenes felszállóhely a Thököly úton megszűnik. Ezzel egy időben az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 133E, a 233E, a 907-es és a 973-as busz Bosnyák tér irányú Reiner Frigyes parki megállóját visszahelyezik az eredeti helyére, a Thököly út 21. szám elé.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com