Szomorú világ – A két rendőr halálról minősíthetetlen stílusban kommentelők miatt kért bocsánatot a Fővárosi Tűzoltóparacsnokság volt szóvivője
Ahol elég lenne egy részvétnyilvánítás, ott is nyomdafestéket nem tűrő stílusban írtak hozzászólásokat az internetes trollok.
Tragikus, és máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét két fiatal rendőr február 7-én, az Üllői út XVIII. kerületi szakaszán. A balesetben a rendőrök először egy Opellel, majd egy taxival karamboloztak, és a helyszínen életüket vesztették.
Az esetről több cikk is megjelent, amik alatt megszaporodtak a hozzászólások. Ahogy, sajnos, megszokhattuk, megjelentek azok a kommentelők is, akik kihasználva az internet által nyújtott ismeretlenséget, minősíthetetlen stílusban fogalmazták meg a véleményüket, amelyek láttán, a jóérzésű emberek legszívesebben kiszaladnának a világból.
Molnár Péter is látta ezeket a hozzászólásokat, és nem állta meg szó nélkül. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság volt szóvivője a következő levelet írta a Facebook-oldalán:
„Én kérek elnézést!
Szomorúan olvasom a ma hajnali halálos kimenetelű rendőr baleset hírét! Én nem tudom, ki hibázott és ki nem! De nem is ez a lényeg! A tény az, hogy két fiatal rendőr vesztette életét és egy harmadik ember súlyos sérüléseket szenvedett.
Sajnos beleolvastam a kommentekbe. Bár ne tettem volna! Illetve talán mégis jobb, hogy elolvastam őket, mert úgy gondolom, hogy erről beszélni, illetve írni kell néhány gondolatot.
Borzasztóan szomorú lettem. Nyilván a hír önmagába véve sem ad semmi okot az örömre, de a kommentek egy része miatt még nagyobb szomorúság töltött el, mi több szégyen, tehetetlen düh és harag! Nekem fogalmam sincs, hogy némely emberek, hogy veszik a bátorságot ahhoz, hogy ilyen mérhetetlenül sértő, megalázó és gyalázatos posztokat írjanak le, mint hogy: „megérdemelték”, „rohadt pénzbehajtók voltak”, és még hosszasan sorolhatnám a legkülönfélébb ordenáré hozzászólásokat, de nem teszem.
Tényleg idáig süllyedtünk? Tényleg ennyire nincs már emberség bennünk? Szégyen és gyalázat! Nekem is volt már dolgom a rend őreivel, én is hajtottam már gyorsan és kaptam büntetést, én is éreztem már úgy, hogy nem feltétlenül volt jogos és arányos a rám kiszabott büntetés. Mégsem gondolom úgy, hogy így kellene vélekednem, mint azt a sok tűrhő teszi, tette!
Gondoljunk csak bele azoknak a családtagoknak a helyzetébe, akik most vesztették el a gyermeküket, férjüket, testvérüket, hozzátartozójukat. Vagy gondoljunk bele egy kicsit annak a még meg sem született gyermeknek a helyébe, akinek az édesanyja ma hajnalban a szeretett férfit, a családfenntartót veszítette el.
Ők mit éreznek, amikor egyszer elolvassák ezeket a förmedvényeket? Mit éreznek majd akkor a szüleik, a testvéreik, az asszonyaik és a gyermekeik! Mit mondhatnak majd akkor egymásnak?
Mint mondhat majd akkor a férjére büszke anya, aki egyedül neveli fel a gyermekét, aki csak innen az internetről és a családi fotóalbumokból ismerheti meg az apukáját? Mert mint tudjuk, a net mindent megőriz, és egyszer lehet, hogy a gyermek úgy dönt, hogy rákeres az apukájára név szerint, és eljut oda ahol ma tartunk! Elolvassa a hírt és a hozzászólásokat! És akkor elvesztettünk még egy embert, aki addig talán hitt az emberek jóérzéseiben és a kultúránkban!
Lehet, hogy ezeket a sorokat soha senki nem fogja elolvasni az elhunyt áldozatok családtagjai közül, de ha mások elolvassák, talán eljut a fülükbe ez a bocsánatkérés! Én Molnár Péter az egykoron nagy becsben álló Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője, Magyar állampolgár a mai napon bocsánatot kérek azok helyett az emberek helyett, akik holtukban gyalázták az általuk nem is ismert rendőr bajtársakat, akik ma hajnalban egy sajnálatos balesetben életüket vesztették!
Én nem akarok ilyen rosszindulatú országban élni! De mivel nem vagyok hajlandó miattuk elmenni, szerintem az lenne a legjobb, ha ők mennének el! Jó messzire!
Fogadják őszinte részvétemet az áldozatok hozzátartozói! Kitartást és erőt kívánok ezekben a nehéz napokban! És természetesen jobbulást a súlyos sérültnek!
Én kérek elnézést!
Kérlek titeket, ha egyetértetek, osszátok meg ezt az írást, hátha eljut a megfelelő helyre! Köszönöm!”
Szomorú, hogy napjainkban sokat elfelejtik a régi mondást, mely szerint „halottról jót, vagy semmit”, és jellemző, hogy azok, akik a legjobban szidják a rendőröket, később, ha bajban vannak, elvárják, hogy azok a „mocskos zsaruk” segítsenek rajtuk.
Részvétünk!
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Tragikus, és máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét két fiatal rendőr február 7-én, az Üllői út XVIII. kerületi szakaszán. A balesetben a rendőrök először egy Opellel, majd egy taxival karamboloztak, és a helyszínen életüket vesztették.Az esetről több cikk is megjelent, amik alatt megszaporodtak a hozzászólások. Ahogy, sajnos, megszokhattuk, megjelentek azok a kommentelők is, akik kihasználva az internet által nyújtott ismeretlenséget, minősíthetetlen stílusban fogalmazták meg a véleményüket, amelyek láttán, a jóérzésű emberek legszívesebben kiszaladnának a világból.
Molnár Péter is látta ezeket a hozzászólásokat, és nem állta meg szó nélkül. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság volt szóvivője a következő levelet írta a Facebook-oldalán:
„Én kérek elnézést!
Szomorúan olvasom a ma hajnali halálos kimenetelű rendőr baleset hírét! Én nem tudom, ki hibázott és ki nem! De nem is ez a lényeg! A tény az, hogy két fiatal rendőr vesztette életét és egy harmadik ember súlyos sérüléseket szenvedett.
Tulajdonképpen egy részvétnyilvánítással le is lehetne zárni mindenkinek a maga módján ezt a szomorú eseményt! De! És itt van megint az a fránya DE!
Sajnos beleolvastam a kommentekbe. Bár ne tettem volna! Illetve talán mégis jobb, hogy elolvastam őket, mert úgy gondolom, hogy erről beszélni, illetve írni kell néhány gondolatot.
Borzasztóan szomorú lettem. Nyilván a hír önmagába véve sem ad semmi okot az örömre, de a kommentek egy része miatt még nagyobb szomorúság töltött el, mi több szégyen, tehetetlen düh és harag! Nekem fogalmam sincs, hogy némely emberek, hogy veszik a bátorságot ahhoz, hogy ilyen mérhetetlenül sértő, megalázó és gyalázatos posztokat írjanak le, mint hogy: „megérdemelték”, „rohadt pénzbehajtók voltak”, és még hosszasan sorolhatnám a legkülönfélébb ordenáré hozzászólásokat, de nem teszem.
Tényleg idáig süllyedtünk? Tényleg ennyire nincs már emberség bennünk? Szégyen és gyalázat! Nekem is volt már dolgom a rend őreivel, én is hajtottam már gyorsan és kaptam büntetést, én is éreztem már úgy, hogy nem feltétlenül volt jogos és arányos a rám kiszabott büntetés. Mégsem gondolom úgy, hogy így kellene vélekednem, mint azt a sok tűrhő teszi, tette!Gondoljunk csak bele azoknak a családtagoknak a helyzetébe, akik most vesztették el a gyermeküket, férjüket, testvérüket, hozzátartozójukat. Vagy gondoljunk bele egy kicsit annak a még meg sem született gyermeknek a helyébe, akinek az édesanyja ma hajnalban a szeretett férfit, a családfenntartót veszítette el.
Ők mit éreznek, amikor egyszer elolvassák ezeket a förmedvényeket? Mit éreznek majd akkor a szüleik, a testvéreik, az asszonyaik és a gyermekeik! Mit mondhatnak majd akkor egymásnak?
Mint mondhat majd akkor a férjére büszke anya, aki egyedül neveli fel a gyermekét, aki csak innen az internetről és a családi fotóalbumokból ismerheti meg az apukáját? Mert mint tudjuk, a net mindent megőriz, és egyszer lehet, hogy a gyermek úgy dönt, hogy rákeres az apukájára név szerint, és eljut oda ahol ma tartunk! Elolvassa a hírt és a hozzászólásokat! És akkor elvesztettünk még egy embert, aki addig talán hitt az emberek jóérzéseiben és a kultúránkban!
Lehet, hogy ezeket a sorokat soha senki nem fogja elolvasni az elhunyt áldozatok családtagjai közül, de ha mások elolvassák, talán eljut a fülükbe ez a bocsánatkérés! Én Molnár Péter az egykoron nagy becsben álló Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője, Magyar állampolgár a mai napon bocsánatot kérek azok helyett az emberek helyett, akik holtukban gyalázták az általuk nem is ismert rendőr bajtársakat, akik ma hajnalban egy sajnálatos balesetben életüket vesztették!Én nem akarok ilyen rosszindulatú országban élni! De mivel nem vagyok hajlandó miattuk elmenni, szerintem az lenne a legjobb, ha ők mennének el! Jó messzire!
Fogadják őszinte részvétemet az áldozatok hozzátartozói! Kitartást és erőt kívánok ezekben a nehéz napokban! És természetesen jobbulást a súlyos sérültnek!
Én kérek elnézést!
Kérlek titeket, ha egyetértetek, osszátok meg ezt az írást, hátha eljut a megfelelő helyre! Köszönöm!”
Szomorú, hogy napjainkban sokat elfelejtik a régi mondást, mely szerint „halottról jót, vagy semmit”, és jellemző, hogy azok, akik a legjobban szidják a rendőröket, később, ha bajban vannak, elvárják, hogy azok a „mocskos zsaruk” segítsenek rajtuk.
Részvétünk!
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások