Sztrájkba kezdtek a miskolci közösségi közlekedés dolgozói

Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét.

Valosidoben

A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat - főleg Miskolc külső részein - amelyre órát kell várni.

Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók.

Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak.

Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden este közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com