Takács Szabolcs: az országimázs építésére ad lehetőséget a dubaji világkiállítás

Az országimázs építésére ad lehetőséget a 2020-as dubaji világkiállítás - mondta a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Takács Szabolcs közölte: az expón be lehet mutatni Magyarország múltját, hagyományait, identitását, valamint azt, hogy az ország hogyan tud reagálni a modern világ kihívásaira. A magyar pavilon mondanivalója középpontjában az áll majd, hogyan lehet ötvözni az innovációkat, a kutatásokat és az új ötleteket a hagyományokkal. Erre reflektál majd a pavilon kinézete is, amely az előzetes koncepcióterv szerint a hagyományos építészetet és a modernitást ötvözi - tudatta.

    
Takács Szabolcs elmondta: a hat hónapos kiállítás fontos eleme lesz a figyelem felhívása a vízkészlet csökkenésére. Ezért a pavilon fő építőanyaga a fa lesz, így a betonhoz sem kell vizet használni - tette hozzá. Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az expóra 25 millió látogató várható. Magyarország célja, hogy kétmillió ember látogassa meg a magyar pavilont, ahol hat hónapon keresztül mindennap magyar vonatkozású programokat rendeznek - tette hozzá.
    

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa 2020. október 20. és 2021. április 10. között rendezi meg a világkiállítást, amelyen 190 ország vesz részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com