Takarmánygyártási kísérlet uniós támogatással a mátészalkai Inter-Tram Kft.-nél

Az Európai Unió pályázati támogatásával takarmánygyártási kísérlet kezdődött a mátészalkai Inter-Tram Kft.-nél - közölte a cég ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

EU-zaszloSoltész Pál elmondta: a piacorientált kutatás-fejlesztés keretében megvalósuló, több mint 575 millió forint értékű projekt során tejminőséget javító takarmányozási rendszert alakítanak ki, amely az elképzelések szerint jelentős mértékben javítja majd a hazai tejhasznú szarvasmarha-tenyésztés versenyképességét.

Zabos borsó alapanyagú, magas fehérjetartalmú tömegtakarmányt állítanak elő, amelynek fehérje-energia aránya jóval kedvezőbb lesz a jelenleg általánosan elterjedt kukoricaszilázsra és lucernaszénára alapozott takarmányozási rendszerekétől.

A kísérlet alapján a takarmánynövényekhez úgynevezett tápláló anyagot kevernek, amellyel javítani tudják az egységnyi állati táplálékadagban a fehérje és energia arányát.

Az új takarmányozási rendszer a kutatások szerint jelentősen növelni tudja majd a szarvasmarhák tejének bioaktív anyagtartalmát, ami hozzájárul a felhasználók egészségi állapotának javulásához is - tette hozzá az ügyvezető.
Az Inter-Tram Kft. az innovatív fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv keretében csaknem 373 millió forint uniós támogatást nyert el. A beruházás többi részét, 202,5 millió forintot saját forrásából teremtette elő a társaság.
A takarmánygyártási kísérlet 2014. június 30-áig tart.

Soltész Pál elmondta: a magántulajdonú cég 1991-ben jött létre, célja a mezőgazdasági termelvények új típusú felhasználásának elérése volt. Első jelentős beruházása egy biodízelüzemanyag-gyártó termelőegység létrehozása volt Mátészalkán.

Az üzemben növényi olajokból állítanak elő biodízelt, amelyet a Mol Nyrt.-nek értékesítenek. Évente 9-10 ezer tonna biodízelt gyártanak napraforgó- és repce-, valamint használt olajból. A mátészalkai biodízelüzem árbevétele évi 2-2,5 milliárd forint között van, és 2013-ban is ilyen értékű forgalomra számítanak.

Az Inter-Tram Kft. jelenleg csaknem hetven dolgozót foglalkoztat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com