Tállai András: Karácsony adóemelési ötlete pusztító hatású lehet

Cégeket üldözhet el és munkahelyeket szüntethet meg Karácsony Gergely főpolgármester adóemelésről szóló ötlete; a megszorításnál jelenleg elképzelni sem lehet rosszabb intézkedést, a hatások pusztítóbbak lehetnek magánál a válságnál is - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent interjújában.Az államtitkár a napilapnak úgy értékelte a főpolgármester ötletét, hogy az "képtelen, egyúttal rendkívüli károkkal fenyegető". Emlékeztettek, Karácsony Gergely a napokban több fórumon is arról beszélt, hogy úgynevezett újraindítási adót vetne ki bizonyos budapesti vállalkozásokra.


    
Tállai András szerint már az ötlet megemlítése is nyilvánvalóvá teszi, hogy a főpolgármesternek fogalma sincs a gazdaság működéséről. "Válság idején az adóterhek növelése, bármilyen általános sarc bevezetése azonnal elvonhatja azt a csekély lehetőséget is, amely adott időszakban a talpon maradáshoz kínálkozik" - fogalmazott. Azt mondta, hogy Karácsony elképzelése komoly kártétellel is járhat, a legnagyobb vállalkozások ugyanis nemegyszer a legnagyobb foglalkoztatók is.
    

A főpolgármester adóötlete így egyszerre sodorhat veszélybe egyes vállalkozásokat és számolhat fel munkahelyeket. Ezzel pedig oda juthat a főváros, hogy az adóemelés végül nem hoz pluszpénzt, a kívánt mennyiségű adó nem folyik be, sőt akár az addigiak is veszélybe kerülhetnek - magyarázta Tállai András a lapnak.
   

Az államtitkár megemlítette, hogy a kérdés ugyan alapvetően fővárosi, vagyis önkormányzati hatáskörbe tartozik, ám a lehetséges súlyos hatások miatt a kormánynak egyáltalán nem mindegy, miként cselekszik Budapest vezetése. "Az állam eddig majdnem ezermilliárd forintot fordított adócsökkentésre és olyan támogatásokra, amelyek a vállalkozások túlélését segíthetik.


Rendkívül szerencsétlen helyzet volna, ha a főpolgármester elkapkodott, minden szakmai alapot nélkülöző adóváltoztatással lenullázná az eddigi ráfordítások, erőfeszítések kedvező hatását, ezzel kétségessé tenné az ország legerősebb gazdasági térségének, a fővárosnak a közeljövőjét" - mondta Tállai András. Hangsúlyozta, hogy ha a Városházának pénzre van szüksége, adóemelés helyett menessze a több tucat főpolgármesteri tanácsadót.
    

Kifejtette, ha csak ilyen, a gazdasági szükségszerűségeknek teljességgel ellentmondó javaslatokra futja negyven embertől, akkor valóban semmi szükség rájuk. "Az elmúlt időszakban felvett állítólagos szakemberek elküldésével egyébként szép summára, milliárdos összegre tehetne szert a főváros" - vélte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com