Támogatás

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár kijelentése alapján, a következő évi költségvetésből 2,6 milliárd többlettámogatást ad a kormány a sertéságazat megerősítésére. A támogatásra azért van szükség mert a 2002-ben még hat milliót meghaladó sertés-létszám napjainkban a három milliót is alig éri el. A Vidékfejlesztési Minisztérium elkészítette az ágazat segítéséről szóló intézkedési tervet, melynek az a fő célja, hogy pár éven belül a sertés-létszám ismét meghaladja a 6 milliót. Ez az átfogó program foglalkozik a feketegazdaság visszaszorításával, a termeléssel, a bérhízlalással, a szaktanácsadással, a forgóeszköz finanszírozással, a marketingtevékenységgel, az integrációval és a kutatás-fejlesztéssel is. A programban igen nagy szerepet kapnak  a versenyképességi és a műszaki feltételek korszerűsítése, a környezetvédelem, és az állategészségügyi intézkedések.

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

http://ujhazak.com