Támogatják a hiányszakma képzést

Az elmúlt évtizedekben sajnos szinte teljesen eltűnt több olyan szakma, amiknek lennének még szakavatott mesterei. Az igény nem szűnt meg rá, és az embereknek a továbbiakban is szükségük lenne azokra, akik elvégzik a kérdéses munkákat.



Tehát azt kimondhatjuk, hogy szakemberekre szükség lenne, de talán a kitanulási kedv, illetve a rossz oktatási döntések miatt, nagyon lecsökkent pár szakmában a végzett emberek száma.

Ezt kiküszöbölvén kezdte el 2008-ban Győr városának önkormányzata ösztöndíjprogramban támogatni azokat a diákokat, akik vállalják, hogy hiányszakmát tanulnak ki.


A város az elkövetkező években is folytatná ezt a támogatási tevékenységet, és 140-150 millió forintnyi összeget szánnak erre a célra. A hiányszakmáknak a listáját az önkormányzat állítja össze, a szelektálásban komoly szerepet játszik, hogy regionálisan van-e tényleges kereslet az adott szakmára, illetve a jövőbeni beruházások, illetve azoknak eredményei fel tudják-e szívni a megtermelődött munkaerőt. Az egyik legnagyobb meghatározó tényező, hogy a környék legnagyobb foglalkoztatójának, az Audinak milyen szakmákra van szüksége. Jelenleg az autófényező, karosszérialakatos és szerszámkészítő szakmák a támogatottak, és egyben a legnépszerűbbek is.


A megszerezhető támogatás mértéke elérheti a 40.000-50.000 forintot is, ami így már nem csekély összeg, egy család összbevételében  is szépen meglátszik.


Az idei évben Tatabánya is átveszi, és elindítja ezt a fajta ösztöndíjas képzést.


Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com