Tapolcai választás - MSZP: rengeteg ember köszönheti ma is az állását Pad Ferencnek

Pad Ferencnek, aki az MSZP, a DK és a Szolidaritás közös jelöltje az áprilisi tapolcai időközi országgyűlési választáson, ma is rengeteg ember köszönheti az állását - reagált az MSZP a Fidesz szombati, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakra.vote"Látszik, hogy a Fidesz képviselői soha nem dolgoztak, mert akkor tudhatnák, hogy Pad Ferencet a keményen dolgozó magyar emberek küldték a MAL Zrt. felügyelőbizottságába azért, hogy mindent tegyen meg a munkahelyek védelme érdekében, ő pedig ennek a feladatának eleget is tett" - írta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Gőgös Zoltán szerint Ékes József, Ajka és térsége volt fideszes országgyűlési képviselője alaptalan vádaskodás helyett inkább arra válaszoljon, hová tűnt az a 3 milliárd forint, amit a magyar emberek közadakozásból gyűjtöttek össze az iszapkatasztrófa áldozatainak?

"Hová lett ez a pénz? Melyik fideszes luxusvillába építették bele? Szijjártó Péterébe? Kósa Lajoséba? Rogán Antaléba? Nyugdíj-kiegészítésként Ékes József is kapott ebből a pénzből, és ezért vagdalkozik most? Nem volt elég, hogy a katasztrófa után építettek egy teljesen felesleges gátat, amelyhez a követ Orbán Győző kőbányájából hozták?" - tette fel a kérdéseket Gőgös Zoltán közleményében.

Ékes József és Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés kormánypárti elnöke szombaton sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Fidesz szerint a kormánypártok jelöltje, Fenyvesi Zoltán az egyetlen olyan induló az áprilisi tapolcai időközi országgyűlési választáson, aki képes megvédeni a kabinet eddigi eredményeit, és keményen küzd az új munkahelyek létrehozásáért.

Egyben azt állította, hogy Pad Ferenc a katasztrófát megelőzően szakszervezeti vezetőként és felügyelőbizottsági tagként is részese volt annak, hogy a MAL Zrt. üzeme "kívül-belül rohadt". Példaként mondta erre, hogy a cég adósságállománya már a katasztrófa előtt is akkorára nőtt, hogy a dolgozókat a szakszervezettel közösen kellett rábírni egy 20 százalékos fizetéscsökkentésre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com